Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Járai: "Erős gazdasággal lehet megoldani a társadalmi problémákat"

A magyar gazdaság helyzetéről adnak diagnózist a Túl az idők jelein című kötet szerzői. Egyikük, Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök az InfoRádiónak elmondta: a társadalmi problémák kezelésében az erős gazdaság az egyik alappillér.

Utólag könnyű okosnak lenni - mondta az InfoRádiónak Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, aki két gazdasági szakemberrel együtt könyvet írt a magyar gazdaság helyzetéről.

A Túl az idők jelein című kötettel kapcsolatban elmondta: az volt a szerzők szándéka, hogy bemutassák, hogyan lehet a saját magunk, illetve a más országok által elkövetett hibákból tanulni, mit rontottunk el 18 év gazdaságpolitikája alatt, hogy állunk ma, mit kéne tennünk.

Az aktuális témákon kívül olyan problémákat is vizsgáltak, mint a gazdaság és erkölcs kapcsolata. A volt jegybankelnök szerint mind a három szerző következtetése az, hogy erős gazdasággal lehet megoldani a társadalmi problémákat. Járai Zsigmond ugyanakkor hozzátette: ez csak az egyik alappillér, mert jó tudomány- és kultúrpolitikai irányításra is szükség van a szegénység, a tudatlanság és a kulturálatlanság legyőzéséhez.

A könyv három szerzője saját szemüvegén keresztül nézte a gazdasági témákat: Parragh László magyar vállalkozóként, Fodor István egy multinacionális cég volt igazgatójaként, Járai Zsigmond pedig jegybankárként vonta le saját következtetéseit.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×