Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.14
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

A BÉT osztalékra fordítja a teljes nyereséget

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a teljes 2007. évi nyereségét osztalékfizetésre fordítja, erről döntött a részvénytársaság éves rendes közgyűlése hétfőn.

Az osztalék részvényenként 475 forint, ez összesen 2,571 milliárd forint kifizetését jelenti.

A BÉT tavaly is teljes nyereségét kifizette osztalékként.

A közgyűlés 88,42 százalékos nem szavazattal elutasította azt a kisrészvényesi javaslatot, hogy az osztalékról szóló határozatot megelőzően függesszék fel a közgyűlést, és a folytatás előtt kezdődjön párbeszéd a többségi tulajdonos osztrák konzorcium és a többi részvényes között a BÉT jövőbeni stratégiájáról.

A közgyűlés megerősítette posztjukon a korábbi igazgatósági tagokat, köztük Szalay-Berzeviczy Attilát, a tőzsde korábbi elnökét, aki az InfoRádiónak adott interjúban azt mondta: mihamarabb meg kell kezdenia tárgyalásokat a különböző tulajdonosok között a tőzsde hosszú távú stratégiáját illetően.

Hozzátette: az újraválasztott igazgatóság tervei között szerepel többek között a régiós együttműködés a Varsói és a Prágai tőzsdével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×