Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.11
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Katona: "Csak a bolond mond fel ilyen szerződéseket"

Az MDF választmányi elnöke szerint árdrágulást okozna, ha a Magyar Villamos Művek felbontaná a korábban kötött, hosszú távú áramvásárlási szerződéseit, ezek ugyanis a piaci ár alatt biztosítják az áramot az állami cégnek, így a fogyasztók is olcsóbban juthatnak hozzá.

A Magyar Villamos Művek csak a hosszú távú áramvásárlási szerződései révén tudja teljesíteni azt az állami előírást, amely szerint a részben liberalizált piacon az egyetemes szolgáltatói körbe tartozó fogyasztók szabályozott áron kapják az energiát - mondta az InfoRádiónak a Magyar Demokrata Fórum választmányi elnöke

Katona Kálmán hozzátette: a törvény értelmében az állam a kisfogyasztókat és a közületeket "nem lökte ki a szabadpiacra, így mesterséges egyenetlenséget hozott létre", a szerződések értelmében ugyanis az erőművek a piaci árnál 20-25 százalékkal alacsonyabban szolgáltatja a villamos energiát.

Az MDF választmányi elnöke szerint meg kellene tartani ezeket a hosszú távú megegyezéseket, annak ellenére, hogy a Gazdasági Versenyhivatal ezek felbontását tartotta a verseny minimumfeltételének.

Az unió is előírta a szerződések újratárgyalását, a tízből hétnél pedig ez már meg is történt, ezek tehát már megfelelnek az uniós elvárásoknak - mondta Katona Kálmán.

A politikus szerint "csak a bolond mond fel" olyan hosszú távú szerződéseket, amelyek a piaci árnál olcsóbban biztosítják a villamos energiát.

Katona Kálmán szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy, míg Közép-Kelet-Európában jelentős energiahiány lépett fel, addig Magyarország jól áll. A nyitás és a szerződések felmondása most biztosan áremelést hozna - hangsúlyozta az MDF választmányi elnöke.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×