Infostart.hu
eur:
366.65
usd:
315.45
bux:
147709.44
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Tárgyalásra hívta a Hankook a szakszervezetet

Elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Hankooknak a munkahelyi szakszervezettel szembeni támadását és jóváhagyta a szakszervezet bejegyzését. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke az InfoRádiónak elmondta: a Hankook vezetése jelezte, hogy kész tárgyalásokat folytatni a szakszervezet vezetőivel.

Tavaly nyáron alakult meg a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete, amelynek bejegyzését a Hankook bíróságon támadta meg. Az első fokon eljáró bíróság megállapította a gyári érdekképviselet jogszerű létezését, a cég fellebbezése után ezt a határozatot hagyta helyben a Fővárosi Ítélőtábla.

A szakszervezet alelnöke szerint az ítélőtábla végzése bizonyítja, hogy a munkavállalói érdekképviselet létrehozása során a munkáltatónak nincs beleszólása az érdekképviseleti szervezet megállapításába, hiszen ez a munkavállalók alkotmányos joga.

Székely Tamás közölte: a Hankook tárgyalást kezdeményezett a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével, így hamarosan megkezdődhetnek az egyeztetések az érdekképviselet működésének feltételeiről és a kollektív szerződésről.

A szakszervezet a kollektív szerződésben szabályozná többek között a túlórákat, a műszakpótlékokat és a béren kívüli juttatásokat - közölte az érdekképviselet alelnöke. Székely Tamás optimista: bízik abban, hogy sikeresek lesznek a tárgyalások.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Jön a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×