eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A magyar kormány elkötelezte magát az oroszok mellett

Várhatóan csütörtökön köt megállapodást a magyar és az orosz kormány a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről Moszkvában - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, azt követően, hogy tárgyalt Dmitrij Medvegyevvel, az Oroszországi Föderáció első miniszterelnök-helyettessel.

Dmitrij Medvegyev, az elnöki poszt várományosa, aki egyben az orosz állami gázvállalat, a Gazprom elnöke, elmondta: egy közös vállalat üzemeltetné a vezetéket, amelyben 50-50 százalékban venne részt a két állam. Az orosz felet a Gazprom képviselné.

Gyurcsány Ferenc közölte: a magyarországi szakaszhoz kapcsolódna egy egymilliárd köbméteres gáztároló.

A magyar miniszterelnök szerint a Déli Áramlat nem veszélyeztetné a Nabucco-projekt megvalósítását.

Gyurcsány Ferenc elmondta: "amiben most sikerült megállapodni, hogy a magyarországi szakaszt egy olyan vállalat építi meg és üzemelteti, amelyben 50-50 százalékban érdekelt a magyar és az orosz fél".

A társaságban a magyar felet egy 100 százalékban állami tulajdonú cég fogja képviselni - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni a vezeték megépítése, Gyurcsány Ferenc azt mondta: "hát sokba fog kerülni".

A szakértői számítások alapján a Déli Áramlat egésze 10-14 milliárd dollárba kerül.

"Pár milliárd dolláros vagy eurós befektetés" - tette hozzá. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "abból indulunk ki, hogy legalább 10 milliárd köbméteres kapacitást fogunk itt üzembe helyezni, és ehhez legalább 1 milliárd köbméter volumenű gáztározó kapacitást kívánunk illeszteni".

Magyarország éves földgáz felhasználása 15 milliárd köbméter körül van.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: Magyarországnak több gázra van szüksége több forrásból és több útvonalon.

Ez az egyetlen mód, hogy csökkenjen Magyarország gázellátásának magas kockázatát. Ma egy gázvezeték érinti Magyarországot Ukrajnán keresztül. Az a cél, hogy ezt a kiszolgáltatottságot csökkentsük. Két dolgot kell tenni: új forrásokat és új útvonalat kell találni - mondta a kormányfő.

Hozzátette: két program létezik párhuzamosan, Magyarország mindkettőben érdekelt. Az egyik a Nabucco, az erre vonatkozó, öt kormányt érintő kormányközi megállapodás-tervezetet Magyarország készítette el és átadta az érintett országoknak.

A másik megállapodás, amelyet a következő napokban kötnek meg, az úgynevezett Déli Áramlat Magyarországon átvezető szakaszának megépítéséről szól.

Dmitrij Medvegyev megjegyezte: megnyílt a lehetőség Magyarország számára, hogy csatlakozzon a Déli Áramlat gázvezetékhez és az ezen keresztül történő gázszállításokhoz.

Fidesz: a kormány ellehetetleníti a Nabuccót

Pénzügyileg ellehetetleníti a Nabucco-projektet a Déli Áramlat, az Oroszországból induló gázvezeték ráadásul növeli Magyarország egyoldalú függőségét - mondta Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa.
"A kormányzat nem mond igazat. A Déli Áramlat ellehetetlenítené a Nabucco vezeték megépítését, pénzügyi értelemben mindenféleképpen" - mondta a politikus.

Európának hosszú távú érdeke az energiapolitikai diverzifikáció. Valódi diverzifikációt a Nabucco vezeték jelenthet. A Déli Áramlat esetében ugyanúgy orosz gázról van szó, mint most, csak éppen Ukrajnát iktatja ki - közölte politikus.

A Fideszt aggodalommal tölti el a magyar kormány szerinte átláthatatlan és különutas Oroszország-politikája.

A Déli Áramlattal nő Magyarország egyoldalú energiafüggősége Oroszországtól, ez pedig hosszútávon veszélyezteti az ország energiabiztonsági érdekeit - mondta Németh Zsolt.

A Fidesz nem mondja, hogy ne írja alá a kormány a Déli Áramlatról szóló megállapodást az orosz féllel. Ugyanakkor elvárható, hogy Magyarország területén ne jöhessen létre egy többségi tulajdonú orosz gázvezeték - hangsúlyozta a képviselő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×