Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.21
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A PM 27,5 milliárd forint hiányt vár januárra

A Pénzügyminisztérium - önkormányzatok nélkül - 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár januárra, egész évre 1.111,2 milliárd forintot, ami a GDP 4,0 százaléka - jelentette be Várfalvi István szakállamtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A PM prognózisa szerint az első negyedévben 581,5 milliárd forint deficit várható, ami a GDP 2,1 százalékát teszi ki.

"A hiány szempontjából, mint minden év, 2008 is erős szezonalitást mutat, vagyis az első negyedévben a bevételek kisebbek, a kiadások pedig nagyobbak az időarányosnál" - jelezte a szakállamtitkár.

Várfalvi István elmondta: bevételi oldalon például az 530 milliárd forintra tervezett éves társasági adóból március végéig 94 milliárddal számol a PM. Ugyanakkor az első negyedévet terheli a központi államigazgatásban és a közigazgatásban kifizetett 13. havi bér fele, ami 40 milliárd forint, a 13. havi nyugdíj kétheti része 80 milliárdot jelent, az energiaár kompenzáció összege 43 milliárdot, agrártámogatásokra pedig 82 milliárd forintot utal át a költségvetés.

A most közzétett 2008. évi - önkormányzatok nélküli - államháztartási prognózis szerint a központi költségvetés deficitje várhatóan 1.131 milliárd forint lesz, az elkülönített állami pénzalapoknál és a társadalombiztosítási alapoknál többletet tervezett a PM, 4,9 milliárd, illetve 14,9 milliárd forintot. Az elsődleges egyenleg 12,7 milliárd forint hiányt jelez. (Az önkormányzatok miatt várhatóan 0,4 százalékkal nő a deficit, a GDP 4,4 százalékára.)

A tavaly decemberi végleges pénzforgalmi többlet 48 milliárd forint volt, szemben a prognosztizált 14 milliárd forint hiánnyal. A 2007. év teljes pénzforgalmi hiánya 1.291,4 milliárd forint, a GDP 5 százalékát tette ki.

A Pénzügyminisztérium becslése szerint tavaly a GDP 1,5-1,7 százalékkal emelkedett - mondta Haraszti Katalin főosztályvezető, hozzátéve, hogy miközben a közösségi fogyasztás visszaesett, addig a magángazdaság közel 4 százalékkal nőtt. Elmondta azt is, hogy az ország külső finanszírozási igénye a GDP 4,5 százalékára csökkent a 2006. évi 5,8 százalékról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×