Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csehországban 2019-ben vezetnék be az eurót?

Elképzelhető, hogy Csehország csak 2019-ben, a nemzeti valuta, a korona bevezetésének 100. évfordulóján csatlakozik az eurózónához - jelentette ki Zdenek Tuma, a Cseh Nemzeti Bank elnöke.

A cseh jegybank első embere az Ekonom című gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában a többi között hangsúlyozta: az euró bevezetése elsősorban politikai döntés.

Csehországban jelenleg alacsony az euróbevezetés politikai támogatottsága, ezért szerinte az euróövezethez történő csatlakozás időpontját egy megfelelő, vonzó évszámhoz kellene kötni.

Ilyen dátum lehetne 2019, amikor 100 éves jubileumát ünnepli az ország nemzeti fizetőeszköze, a cseh korona. Tuma azonban hangsúlyozta: ez csupán személyes véleménye.

Tény viszont, hogy addigra a cseh gazdaság már a reform minden nehézségen túljut, és könnyebben meg tudna birkózni az esetleges kedvezőtlen hatásokkal is - nyilatkozta a jegybank elnöke.

Csehország eredetileg 2012-ben tervezte bevezetni az eurót, tavaly októberben Mirek Topolanek kormányfő azonban közölte, hogy ezt az időpontot nem tartja reálisnak.

Szerinte előbb lényegesen csökkenteni kell az államháztartási hiányt, és be kell fejezni a nyugdíj- és az egészségügyi reformokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×