Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.43
bux:
145364.76
2026. november 5. csütörtök Imre

Fuvarozók: "Ezt nem lehet lenyelni"

Az üzemanyag drágulást idén már nem tudják beépíteni a díjaikba a fuvarozók - mondta az InfoRádiónak a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Peredi Péter hozzátette: a jövő év elején várható a drágulás.

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége egy évvel ezelőtt javasolta a cégeknek: áraik kialakításánál vegyék figyelembe, hogy akárcsak 2006-ban, úgy az idei esztendő végén is emelkedik majd az üzemanyagok ára - mondta az InfoRádiónak a szervezet főtitákra.

Peredi Péter hozzátette: rosszul járnak azok a vállalkozók, akik ezt nem vették figyelembe, ráadásul nem alkalmi, hanem éves szerződések alapján dolgoznak, mivel ők nem tudnak változtatni az áraikon.

A FUVOSZ főtitkára úgy látja, hogy a fuvardíjak idén jelentősen már nem lesznek magasabbak, a vállalkozók azonban jövő évi áraikat úgy alakítják majd ki, hogy a mostani veszteségüket kompenzálni tudják.

A drágulás 2008 elejére várható, ennek oka az is, hogy a főváros emelni kívánja a behajtási díjakat, a közgyűlés pedig decemberi ülésén minden bizonnyal elfogadja majd a tízszeres drágulásról szóló javaslatot - közölte Peredi Péter.

"Ezt be kell építeni a fuvardíjakba. Egész biztos, hogy ezt nem lehet lenyelni" - mondta a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára.

Ördögi kör

Az olaj a gazdaság motorja, árának emelkedése inflációt gerjeszt és végső soron a végfogyasztót terheli - mondta az InfoRádiónak a Solar Capital elemzője.

Skáre Balázs hozzátette: a folyamatot a jegybankok folyamatosan figyelik és az alapkamat emelésével próbálnak tenni ellene, ennek eredményeképp drágább lesz a finanszírozás, amely akár újabb áremelkedést indíthat el.

Amolyan ördögi kör alakulhat ki, ha az egyik alapvető termék, a gazdaság mozgatórugójának ára tartósan magas - magyarázta a Solar Capital elemzője.

Az, hogy az olaj ára most magas, a rövid távú ellátási, kapacitásbeli gondokból eredeztethető, és az árszint kialakulásában közrejátszanak a közel-keleti problémák, valamint a kínai és indiai gazdaság gyors fejlődése is, ahol hatalmas kereslet van a fekete aranyra - fűzte hozzá Skáre Balázs.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×