Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A legtöbben Budán szeretnének lakást

Ingatlankeresési szempontból is Budapest-központú az ország, de nincsenek kiterjedt fehér foltok - derül ki az ingatlan.net felmérésből. Déry Attila elemző szerint a lakásvásárlók reálisan mérik fel a lehetőségeiket.

Déry Attila ingatlanpiaci elemző szerint meglepő ugyan, de csak nagyon-nagyon kevés olyan magyarországi település van, amelyre egyáltalán nem kerestek rá az internetes oldalon, vagyis nincsenek fehér foltok.

A szakember úgy véli, a keresésekben is tükröződik az ország főváros-központúsága, Budapest mellett még annak agglomerációja, a megyei jogú városok, valamint a Balaton déli partja számít népszerűnek.

A fővároson belül a legtöbben a XI. kerületre keresnek rá, ezt követi a III. kerület, valamint a II. és XII. kerület is kiemelkedik, vagyis a budai oldal jóval keresettebb.

Az elemző kitért arra is, hogy az 50 és 60 négyzetméter közé eső ingatlanok a legkeresettebbek Budapesten, ami megfelel a fővárosi lakásállomány szerkezetének.

Emellett még népszerű a 40-50 és a 60-70 négyzetméteres kategória is, szemben a 100-120 négyzetmétert meghaladó ingatlanokkal, amelyek csekély érdeklődést váltanak ki.

Déry Attila kifejtette: a keresésnél beütött árak nagyjából összhangban vannak az alapterületekkel, a 10-12 millió forint közötti ingatlanok a legkeresettebbek, ez tágabb értelemben elmondható a 8-16 millió forint közötti sávra is; 40 millió forint fölé viszont jóval kevesebben kalandoznak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×