Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.34
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ismét bezárja kapuit egy cukorgyárunk

Bezárja petőházai gyárát a Magyar Cukor Zrt., a gyár ugyanis harmadával csökkenti a cukortermelését. Minderre az uniós kvóták kényszerítik a gyárat.

Harmadával csökkenti a termelését a Magyar Cukor Zrt. A cég vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: az uniós kvótarendszer miatt be kell zárni a petőházi cukorgyárat, ami 150 ember állásába kerülhet.

Fischer Béla szerint az országos termelés csökkentése nem vezet egyenesen a cukorárak emelkedéséhez.

A vezérigazgató az InfoRádióban elmondta: az Európai Unió kvótarendszere szerint Magyarországon csökkenteni kell a cukortermelést.

A döntés hátterében az áll, hogy az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy drasztikusan leépíti a cukoripari kapacitásokat.

A közösségi kvótarendszer olyan feltételeket teremt, amelyek szinte lehetetlenné teszik, hogy a cégek a jelenlegi szinten tartsák fenn termelésüket.

A gyárakra nagy nyomás nehezedik, hogy magasabb áron vegyék át a cukorrépát, miközben az illetékek emelkednek a cukor ára pedig csökken.

A Magyar Cukor Zrt. megmaradó cukorkvótájával a kaposvári cukorgyár teljes kapacitását ki tudja majd használni.

A Kaposvár mellett szóló döntés oka a cukorgyár lényegesen jobb nyersanyag-ellátási helyzete: ebben a körzetben az elmúlt tíz évben a hektáronkénti átlagtermés 53 tonna volt, míg Petőháza körzetében - jóval nagyobb éves ingadozás mellett - csupán 45 tonna.

A döntés értelmében a petőházi gyárban megszűnik a cukorrépa-feldolgozás, ám továbbra is megmarad a cukortárolási és -csomagolási tevékenység.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×