Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Csányi: az AXA nincs versenyben az OTP Garancia Biztosítóért

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója cáfolta a hírt, miszerint az AXA venné meg az OTP Garanciát és jutna 10 százalékos részesedéshez a bankcsoportban. Csányi Sándor a Pénzügyi Szervezetek Felügyelete által szervezett konferencián a jelzálogpiaci válságról is beszélt.

Az OTP elnöke elmondta: a magyar bankcsoportot nem érinti az amerikai jelzáloghitelezési válság, amely még jól is jött ez a magyar bankpiacnak.

Bán Zoltán, a Portfolio.hu elemzője elmondta: Csányi Sándor az előadásában érzékeltette, hogy a jelzálogpiaci válság még korántsem ért véget, az igazi problémák még ezután jöhetnek, vagyis nem adott optimista képet a válság kifutásáról.

Az OTP elnök-vezérigazgatója azt is megemlítette, hogy a magyar piac számára jókor jött ez a válság, mert a magyar bankokat ez nem érintette, de figyelmeztette őket, hogy a jelzáloghitelezésnek is lehet negatív végkifejlete. A magyar pénzintézetek ugyanis pont most indultak el abba az irányba, hogy elég agresszív feltételek mellett is hiteleznek az ügyfeleknek; Csányi Sándor szerint ezért jött jókor a figyelmeztetést - fejtette ki az elemző.

Csányi: Az AXA kiesett

Az OTP elnöke a konferencián újságíróknak cáfolta, hogy az AXA tíz százalékos pakettet kíván vásárolni az OTP-ben.

Csányi Sándor közölte: bár az AXA azon tíz nemzetközi partner között volt, amelyek első körben érdeklődtek az OTP Garancia megvásárlása iránt, végül nem jutott azon négy nemzetközi csoport közé, amelyeket kiválasztottak a második körös tárgyalásokra.

A bankvezér hozzátette: az OTP csoport az OTP Garancia száz százalékát kívánja értékesíteni, mivel nemzetközi biztosító csoporttá történő fejlesztése túlságosan nagy befektetést igényelne.

Az eladásból származó bevételt az OTP ennél a szükséges nagy befektetésnél jóval hatékonyabban is fel tudja használni - jegyezte meg Csányi Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×