Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

"Nem kellene az ellenőrökre uszítani a kutyát"

Az idei év első 9 hónapjában lezajlott munkaügyi ellenőrzések összesített adatai szerint több mint 62 ezer feketén foglalkoztatott embert találtak a munkaügyi ellenőrök - mondta az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke.

Papp István hozzátette: csak anyagi szankciókkal nem lehet ezt a folyamatot megakasztani, ehhez az is kell, hogy a hatóság és a munkavállalók, munkáltatók között egyfajta bizalom alakuljon ki.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke előadásában hangsúlyozta: ellenőrzéseik egyre eredményesebbek.

Az, hogy 2004 óta egyre több feketén foglalkoztatott embert találnak, nem azt jelenti, hogy egyre több a feketén dolgozó, hanem azt, hogy egyre rutinosabbak az ellenőrök.

Papp István hangsúlyozta: a feketefoglalkoztatás felfedésekor mindig szigorúan lépnek fel, azaz szankcionálnak.

Általában együttműködésre törekednek a munkáltatókkal, és kisebb kihágások esetén mindössze figyelmeztetésekkel, határozatokkal élnek.

Papp István elmondta: fontos az együttműködés a felügyelőkkel a bizalom érdekében.

Nem kellene például az ellenőrökre uszítani a kutyát, elvenni a mobiltelefonját vagy összetörni a fényképezőgépét - tette hozzá.

Mint mondta, amikor már a helyszínen van a felügyelő, az "veszett fejsze nyele", a munkaadóknak pedig meg kellene érteniük, hogy a felügyelő is csak a munkáját végzi.

A Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke hozzátette: nem hátrálnak meg az agresszív fellépéstől, sőt, még nagyobb erővel vonulnak ki.

Összesített adataik szerint az elmúlt években fokozatosan emelkedett azoknak a dolgozóknak a száma, akik a felügyelőséghez fordultak.

Míg 2004-ben nagyjából 6 ezer volt számuk, addig 2006-ban már 7.600.

Papp István hozzátette: szándékaik szerint a hatóság iránti bizalmat erősítheti az is, hogy idén október elsejével a régiós felügyeleteknél munkavédelmi tanácsadást vehetnek igénybe a munkáltatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×