Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Fagykár: vita az MSZP és a Magosz között

Az MSZP szerint a kormány és az agrárkormányzat betartotta a gazdáknak a fagykárok enyhítésére tett ígéretét. A MAGOSZ szerint nem.

Az MSZP szerint a kormány és az agrárkormányzat betartotta a gazdáknak a fagykárok enyhítésére tett ígéretét - mondta Demendi László, a frakció agrárpolitikai munkacsoportjának tagja.

A kormánypárti politikus ezzel arra az ellenzéki vádra válaszolt, miszerint az agrárkormányzat a vállalt október 15-i határidőre nem fizette ki a gyümölcstermelőknek még a fagykárok enyhítésének előlegét sem.

Demendi László elmondta, összesen 7.827 gazdálkodónak több mint 794 millió forintot fizettek ki október 10-én és 12-én.

Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója viszont úgy véli, a kormány csak részben teljesítette ígéretét.

A megállapodás többi pontja, a közös felmérés, a gazdák által alkalmazott munkavállalók meghatározása, és a leglényegesebb, az öt milliárdos többletforrás, amelynek a kifizetésének november harmincadika a határideje, még nem teljesült - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×