Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Áram: nagyfogyasztóknak piaci ár

Az ipari fogyasztók kénytelenek az áramért piaci árat fizetni, míg a lakossági árakat a Magyar Energia Hivatal felügyeletével alakítják ki - mondta az InfoRádiónak a szervezet ár- és gazdasági elemző főosztályának vezetője. Szöllősi László hozzátette: az úgynevezett egyetemes szolgáltatók a költségeik felett egy meghatározott árrést érvényesíthetnek csak.

Az ipari fogyasztók a piaci árat, míg a lakosságiak az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jogszabály alapján képzett árat fizetik majd - mondta az InfoRádiónak a Magyar Energia Hivatal főosztályvezetője.

Szöllősi László közölte: ennek az árképzésnek számos előírását már rögzíti a jövő év január elsején hatályba lépő villamosenergia-törvény, amely előírja, hogy az egyetemes szolgáltatásban részesülő fogyasztóknál árváltozásra csak negyedévenként kerülhet sor.

Jogszabály rögzíti majd azt is, hogy az egyetemes szolgáltatói árszabályozásnak milyen tényezőket kell érvényesítenie azon rendszerhasználati elemek árán túl, amelyet minden villamosenergia-fogyasztónak meg kell fizetnie - tette hozzá a főosztályvezető.

Az egyetemes szolgáltatói árat a Magyar Energia Hivatal hagyja majd jóvá - mondta Szöllősi László.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×