Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Többletterhet jelent a kis cégeknek az adóösszevonás

A kis cégeknél, egyéni vállalkozóknál mindenképpen többletet jelent az új adónem bevezetése - véli a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Zara László szerint így még inkább bevétel-alapú adóztatásról beszélhetünk a vagyoni-alapú helyett.

Azok a vállalkozók, akik nem foglalkoztatnak alkalmazottakat, szakképzési hozzájárulást csak akkor fizettek, ha személyes közreműködésért számoltak el pénzt, és nem osztalékként vették ki azt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Az egyéni vállalkozók esetében ez a teher egyáltalán nem létezett, így az, akinek nem volt alkalmazottja, és akár főállásban, akár mellékállásban végezte a tevékenységét, nem fizetett szakképzési hozzájárulást - tette hozzá Zara László.

Ezeknek a vállalkozóknak többletterhet jelent tehát az, hogy a kisadók összevonása után a korrigált árbevétel 0,3 százalékát be kell majd fizetniük, bár ez az összeg nem lesz túl nagy - közölte a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Az egyéni vállalkozók jelentős része veszteséges vagy nullszaldós, adót tehát nem fizet, így az adóösszevonás felfogható úgy is, hogy legalább ezen az ágon is lesz adófizetési kötelezettség, Zara László szerint azonban ezt nyilvánvalóvá kellene tenni.

Hozzáfűzte: az adóztatás - főleg ezeknél a vállalkozásoknál - nem vagyoni-jövedelmi helyzet, hanem egyre inkább a bevétel alapján működik.

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke úgy véli: inkább a vállalkozók ellenőrzését kellene szigorítani, majd becsléssel megállapítani, hogy mi az, amit eltitkoltak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×