Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb befektetési alapkezelő a MOL és az OMV egyesülése mellett

A Templeton után egy újabb intézményi befektető, a Centaurus Capital is támogatja az OMV és a MOL egyesülését - értesült a Portfolio.hu. Hírügynökségi források szerint több alapkezelő a közeljövőben hasonló levelet küld majd a MOL vezetőinek, miközben az osztrák gazdasági miniszter azt javasolja a magyar kormánynak: vásároljon 25 százalék + 1 szavazatot a MOL-ban.

A Centaurus Capital befektetési alapkezelő levélben fordult a MOL menedzsmentjéhez, hogy fontolja meg az OMV ajánlatát, és álljon le minden olyan lépéssel, mely a fúzió ellen hat. Hasonló kéréssel fordulhat több alapkezelő is levélben a MOL-hoz.

A múlt hét végén Mark Mobius, a Templeton befektetési guruja állt ki a fúzió mellett, ő maga azonban egyelőre még nem döntötte el, hogy eladja-e MOL részvényeit az OMV-nek, vagy bárki másnak.

A szakember szerint a fúziónak csak akkor lenne értelme, ha az mindkét cég előnyére válna, azaz tudni kellene a versenyhatóságok véleményét is az ügyben, hiszen egy jelentős eszközeladási kényszer értéket rombolna. Az alapkezelő egyelőre nem kéri rendkívüli közgyűlés összehívását a MOL-tól.Az osztrák gazdasági miniszter szerint úgynevezett blokkoló kisebbségi részesedést kellene vásárolnia a MOL-ban a magyar kormánynak. Martin Bartenstein a Financial Times Deutschland című lapnak azt mondta: Budapest ezzel biztosíthatná, hogy egy OMV-MOL egyesülés egyenlő partnerek közötti összeolvadásként valósuljon meg.

A hétfőn megjelent interjúban a politikus azt mondta: ha a magyar kormány stratégiai vagyonnak tekinti a MOL-t, akkor egy ilyen lépéssel el lehet érni, hogy ne kerüljön ki teljesen Budapest ellenőrzése alól a magyar olajcég.

A tervezett Lex MOL-ról Martin Bartenstein azt mondta: az Európai Unió belső piacán nem lehet különféle trükkökkel megakadályozni a cégfelvásárlásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×