Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
321.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Idén nem lehet reálkereset-emelkedésre számítani

Az év első 7 hónapjában 6,2 százalékkal csökkentek a reálkeresetek, 8,5 százalékos infláció mellett, az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője azt mondta: hiába 10 százalék körüli a bruttó bér növekedés, az adók és különböző megszorítások miatt a nettó bérek nem tudnak növekedni.

A reálkeresetek 6,2 százalékkal csökkentek Magyarországon január és július között - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

A bruttó átlagkeresetek 8,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a nettó átlagkeresetek pedig 1,8 százalékkal lettek magasabbak.

A fogyasztói árindex 8,5 százalékos emelkedése, valamint az adóemelések következtében azonban a reálbérek csökkentek idén.

A Raiffeisen elemzője szerint ebben az évben nem is lehet arra számítani, hogy emelkedjenek a reálkeresetek. Török Zoltán hozzátette: év végére a költségvetési szféra béreinek növekedési üteme megközelíti a versenyszféráét, ahol a bruttó bérnövekedés jelenleg meghaladja a 10 százalékot.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×