Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Azért rúgták ki a bankárt, mert nem volt eléggé német?

Beperelte a Dresdner Kleinwortot, az egyik legnagyobb európai befektetési bankot egy volt menedzsere, aki azt állítja: azért rúgták ki, mert "nem volt eléggé német".

Malcolm Perry azért vesztette el a 2005-ben 2,23 millió fontot (mai árfolyamon majd 850 millió forint) jövedelmező állását, mert átszervezték a bank szervezetét és londoni felső vezetését, az új felállásban pedig már nem jutott neki hely.

A 45 éves ausztrál üzletember - aki 2005 áprilisától 2006 nyaráig volt a bank hiteltermékekkel foglalkozó részlegének vezetője - a diszkriminációellenes törvény alapján perelte be korábbi munkaadóját. Malcolm Perry szerint azért váltak meg tőle, mert nem német, és nem is beszél németül.

A Dresdner átszervezésekor egybeolvasztották a vállalati és a befektetési üzletágat, az így létrejövő szervezet élére pedig a német Stefan Jentzsch-et nevezték ki vezérigazgatónak.

Malcolm Perry állítja: az átszervezést hamarabb is végre lehetett volna hajtani, de azért húzódott el, mert a Dresdner tulajdonosa, az Allianz mindenképpen német üzletembert akart az egyesített üzletág élén látni.

Az ausztrál menedzser szerint Paul Achleitner, az Allianz pénzügy vezetője egy beszélgetés során azt mondta neki: "Stefan (Jentzsch) nem egy szupersztár, de ő a legjobb, akit Németországban találhattunk".

Állítása alátámasztására Malcolm Perry azt is felhozza, hogy 2005 decemberében a Dresdner tőkepiaci divíziója menedzsmentjének tizennégy tagja közül öt volt német, vagy németül beszélő; míg az átszervezés után, 2006 nyarán kilencből hat volt ez az arány.

Malcolm Perrynek az átszervezés után felajánlották a származtatott pénzügyi eszközökkel foglalkozó részleg vezetését, de ő ezt nem fogadta el. A perben körülbelül 10 millió fontos (mintegy 3,8 milliárd forint) kompenzációt követel.

Felesleges munkakör

Az első meghallgatáson a Dresdner elismerte, hogy igazságtalanul bocsátotta el az ausztrál menedzsert, de tagadta, hogy ebben nemzetiségi megfontolások is szerepet játszottak volna.

A bank arra hivatkozik, hogy az átszervezés után Malcolm Perry munkaköre feleslegessé vált, ő maga pedig nem egyezett volna bele a tőkepiaci divízió szervezetének megváltoztatásába.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×