Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Simor: egy éven belül dönteni kellene az euró bevezetésének céldátumáról

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a következő 6-12 hónapban az üzleti szférának, illetve a társadalmi szereplőknek meg kellene vitatniuk az euró bevezetésének lehetőségeit, majd ezután céldátumot kellene kijelölni.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén hangsúlyozta: ha Magyarország felgyorsítja a konvergenciaprogram megvalósítását, illetve a felzárkózási folyamatot, akkor akár 2011-2012-ben be lehetne vezetni a közös valutát, ez azonban áldozatokat követelne.

Simor András az Európai Unió fejlett államaihoz való felzárkózás és az ország versenyképességének javítása érdekében fontosnak nevezte az intézményi reformokat, például egy olyan intézmény létrehozását, amely hosszútávon őrködik az alacsony államháztartási hiánycél megvalósításán.

A jegybank elnöke korábban az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: nem fordulhat elő még egyszer az, ami 2001. és 2006. között megtörtént, amikor egyszerre volt magas az államadósság és a költségvetési hiány.

A jegybankelnök arról is beszélt, hogy szerinte az uniós forrásokat nem a vállalkozások támogatására, hanem az oktatás vagy az infrastruktúra fejlesztésére kellene fordítani. Simor András azt mondta: az emberek tudása generálja a legtöbb hozzáadott értéket az ország számára.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×