Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.75
bux:
147576.98
2026. november 4. szerda Károly

A telefonbáró átvette a vezetést

Bill Gates 58 milliárd dollárja már csak a második helyre elegendő a Fortune 100-as listáján. A magazin augusztusi becslése szerint tizenhárom évi uralkodás után egy mexikói telefonbáró letaszította a Microsoft alapítóját a trónról.

A 67 éves Carlos Slim - vagy ahogy spanyol nyelvterületen nevezik, anyja leánykori családnevét is említve: Carlos Slim Helú - három latin-amerikai telefontársaság többségi tulajdonosa, és ez a három cég uralja a térség telekommunikációs piacát.

Mivel legnagyobb cége, az America Movil részvényei idén folyamatosan drágultak, már tavasszal sejteni lehetett, hogy vagyona még az idén meghaladja a Microsoft-tulajdonos Bill Gates-ét, akiről egyébként is köztudott, hogy részvényeit eladogatja és a befolyó pénzt a Gates alapítványnak adja.

Az alapítvány a szegénység leküzdését tűzte ki célul, 2000 óta 33 milliárd dollárt kapott a Gates-házaspártól, illetve a szintén amerikai milliárdos Warren Buffettől, akit Carlos Slim vagyonának növekedése áprilisban utasított az addigi másodikról a harmadik helyre.

A libanoni kereskedőcsaládból származó Carlos Slim addig sem kis vagyona igazán 1990-ben kezdett duzzadni, amikor egy francia-amerikai konzorciummal megvásárolta az addig állami kézben lévő mexikói telefontársaságot.

Ma az ő kezében van a mexikói vezetékes telefonpiac 90, illetve a mobilpiac 80 százaléka. 59 milliárd dolláros vagyona a mexikói GDP 7 százalékát teszi ki. Ahhoz, hogy Magyarország leggazdagabb embere is ilyen arányú vagyont birtokoljon, több, mint 1600 milliárd forinttal kellene rendelkeznie.

Carlos Slim internetes honlapján egyébként egy olyan fotó is található, amelyen együtt látható Bill Gatessel, egy közös üzleti vállalkozás sajtótájékoztatóján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Továbbra is csúszik a Harmat Liget lakópark kivitelezése, amelynek generálkivitelezője, a Bayer Construct augusztus végén csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. A Carion Befektetési Alapkezelő vásárlóknak küldött tájékoztatása szerint a beruházó és a vagyonfelügyelő egyelőre nem jutott dűlőre a folytatás jogi és pénzügyi feltételeiről, ami miatt a használatbavételi engedélyek kérelmezése várhatóan decemberre tolódik. A fejlesztő folyamatosan tárgyal a helyzet rendezéséről, és a korábbi alvállalkozók is készen állnak a munkálatok befejezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×