Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fajsúlyos MOL-bejelentések futószalagon

Elutasította a MOL igazgatósága az OMV megkeresését, amelyben a magyar cég felvásárlását célozta meg - tette közzé a magyar olajipari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A társaság közölte azt is: felhatalmazást kér saját részvények törlésére, és emelkedhet az osztalék-fizetési hányad.

A közlemény szerint a MOL pénteki igazgatósági ülésén áttekintette az OMV által tett előzetes és feltételekhez kötött megkeresést. Az igazgatóság egyhangúlag elutasította ezt a "kéretlen és barátságtalan" megkeresést.

A MOL vezérigazgatója sajtótájékoztatóján közölte: az OMV június 25-diki levelében egyértelműen felvásárlásról van szó, ellentétben azzal, amit az osztrák cég először kommunikált.

Mosonyi György hozzátette: tudomása szerint a ma napig nincs bejegyezve részvénykönyvbe az OMV legutóbbi 8,6 százalékos részvényszerzése.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy amennyiben a MOL nem tud akvizíciókat végrehajtani, akkor a meglévő portfolióján, eszközparkján belül kell megkeresnie a növekedési lehetőségeket.

Mosonyi György elmondta: a MOL éves szinten a meglévő portfolió segítségével, akvizíciók nélkül is eléri azt, hogy eredménye 2011-ig évente átlagosan 6,5 százalékkal nőjön.

Az igazgatóság úgy tervezi: a MOL előreláthatólag 5,3 milliárd dollárt, vagyis 1060 milliárd forintot fog beruházásra költeni 2010-ig.

Piaci szakértők szerint a MOL jövője nagyrészt attól függ, tud-e további, többséget eredményező pozíciókat szerezni a horvát olajcégben az INA-ban. A magyar olajvállalatnak jelenleg 25 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdonrésze van Horvátországban.

Folytatják

A magyar olajtársaság közlése szerint a vállalat a saját részvény vásárlási program keretében 10,6 millió darab részvényt vásárolt, 1,6 milliárd dollár, vagyis 320 milliárd forint értékben. A hivatalos kommüniké hangsúlyozza: a MOL továbbra is folytatni kívánja a saját részvények vásárlását a tőzsdén.

A következő közgyűlésen a társaság igazgatósága felhatalmazást akar kérni saját részvények törlésére.

Emellett az igazgatóság emellett döntött arról is, hogy növelni kívánja az osztalék-kifizetési rátát, melynek mértéke a befektetési lehetőségek függvényében 2008-tól 40 százalékra növekedhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×