Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.46
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Jóváhagyta az EU az EMI felvásárlását

Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyását adta ahhoz, hogy az EMI brit zenei társaságot megvegye a Terra Firma Capital Partners pénzügyi befektetői cég.

Az unió bizottsága négy hétig tartó vizsgálatot folytatott és ennek végeztével megállapította, hogy nem talált a szabadkereskedelembe ütköző tényezőket, és egyetlen konkurens sem élt a rendelkezésre álló 25 nap alatt panasszal.

A Terra Firma korábbi adatok szerint 265 penny-t ajánlott az EMI részvényeiért és az ajánlatot az EMI 2,4 milliárd font értékűre becsülte.

Az EMI igazgatótanácsa májusban javasolta a cég részvényeseinek, hogy fogadják el a Terra Firma ajánlatát, de számos részvényes várakozó álláspontra helyezkedett, bízva a konkurens Warner ajánlatában. Ennek megtételét egy múlt havi közlés szerint fontolgatta is a Warner.

Maga a Warner Music és az EMI többször is fuzionálási tárgyalásokat kezdett az elmúlt hét évben, de ezek minden esetben eredmény nélkül zárultak, részben a piacszabályozási bizonytalanságok miatt, részben pedig azért, mert nem sikerült az árban megegyezni.

Az EU bizottsága májusban járult hozzá ahhoz, hogy a Universal Music Group felvásárolja a BMG Music Publishing céget, de akkor ennek feltételéül szabta, hogy a társaságok értékesítsék egyes dalokhoz fűződő jogaikat.

A bizottság még mindig elemzi a Sony és a BMG zenei részlegének két évvel ezelőtt elhatározott fúzióját annak ellenére is, hogy első fokú bírósági állásfoglalás szerint nem kell monopólium létrejöttének veszélyétől tartani.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×