Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.89
bux:
145243.44
2026. november 2. hétfő Achilles

A saláta miatt is szól a vészcsengő az Európai Központi Bankban

Az előző esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva az élelmiszerek és alkoholmentes italok két és fél százalékkal, a zöldségfélék pedig 10 százalékkal drágultak Németországban.

Kiváltképpen a salátafélék ára szökött fel, úgyhogy ma közel egyharmaddal többet kell egy fejes salátáért fizetni mint tavaly áprilisban. A húsfélék és halak ára is átlagosan 4 és fél százalékkal emelkedett.

Az infláció felgyorsulásához komoly mértékben hozzájárult az is, hogy a világháború óta most ismét bevezették a tandíjat a német egyetemeken és főiskolákon.

Drágultak az energiahordozók is, áprilisban átlagosan minden háztartás 1, 7 százalékkal költött többet fűtésre és gázra, mint a múlt év ugyanezen hónapjában.

Noha a fogyasztói árak közel két százalékos emelkedését némileg kiegyenlítik a gazdasági fellendülésből fakadó béremelések, az Európai Központi Bank illetékesei Frankfurtban aggodalommal követik a fejleményeket, mert a bank számára vészcsengőt jelent, ha a valutaegységbe tömörült országok valamelyikében tartósan kettő százalék fölé szökik az infláció.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×