Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Tocsik Márta is szerepel az APEH adóslistáján

Újabb adóslistát tett közzé az adóhivatal. Azokat a magánszemélyeket, egyéni vállalkozókat nevesítette, akiknek féléven túli, legalább 10 millió forintos adótartozása van, illetve azoknak a cégeknek a nevét is közzétette, amelyeknek 100 millió forintot meghaladó köztartozása van.

Összesen 1908 magánszemély van a listán és 476 egyéb adózó; ők azok, akik legalább hat hónapja folyamatosan 10, illetve 100 millió forintnál is többel tartoznak az adóhatóságnak - legalábbis a hivatal szerint.

Az új lista ugyanis annyiban más, mint elődje, hogy míg abban a jogerős határozottal lezárt ügyek szereplőit vették sorra, illetve azok közül is azokat, akik nem fizették meg határidőre a tartozásukat, most a hivatal adatai szerint folyamatosan és milliókkal tartozókat is közzétették.

A listán szereplő több mint 1900 magánszemélyről csak a nevét és a címét tudni, valamint nem magánszemélyek esetében a székhelyet és az adószámot, a fennálló tartozás összegét nem. Az adóhivatal korábbi közlése szerint azonban még így is fontosak ezek az információk, például a leendő üzletfelek számára, mert így könnyebben fel lehet mérni az adott cég likviditását.

Ismert nevek a listán

Hogy a magánszemélyeknél mire jó ez a lista, azt nem tudni pontosan, inkább csak sejteni lehet, hogy az APEH önmagával a nyilvánosságra hozatallal is akar hatni az adót elkerülőkre.

A céges listán egyébként sok az olyan vállalkozás, amely felszámolás alatt van. A magánszemélyek között több ismert nevet fedezhet fel az, aki alaposabban átnézi a majdnem kétezer nevet, de mivel névazonosságról is szó lehet, nem feltétlenül szerencsés megnevezni bárkit is, talán egyetlen kivétellel: a 415. Dr. Tocsik Márta. Kicsi a valószínűsége, hogy másról van szó, mint a privatizációs tanácsadásáról elhíresült ügyvédnőről.

A tartozás nagyságáról a mostani új listán semmilyen adat nincs, ellenben a korábban közzétett már jogerős határozattal megpecsételt tartozásokról szóló listán szerepel 3 olyan cég, amely 1 milliárd forint feletti adóval tartozik, de még 9 van, amelyik több mint 500 millióval. A magánszemélyek körében a legmagasabb összeg 136 millió forint.

Nem ütközik jogszabályba

Az APEH már nemcsak azoknak a magánszemélyeknek az adótartozását hozhatja nyilvánosságra, akiknek az ügyét jogerős bírósági határozattal zárta le a bíróság, hanem azokét is, akik bevallották az adójukat, azonban azt a határidő után fél évvel sem fizették be.

A jogszabály 2006. szeptemberében változott meg - mondta az InfoRádióban az adatvédelmi biztos. Korábban csak olyan 10 millió forint feletti adótartozást hozhatott nyilvánosságra az adóhivatal, amelyről jogerős döntés született, a módosítás után azonban ezt nem kell megvárnia a hatóságnak.

Az összeghatár továbbra is 10 millió forint, a bírói határozat azonban nem szükséges a nyilvánosságra hozatalhoz, ha az adózó bevallottak adóját, ám 180 nap elteltével sem fizette azt be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×