Infostart.hu
eur:
355.36
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Katasztrófahelyzetben a gazdák a fagyok után

Teljesen lefagyott a termés Északkelet-Magyarországon. A károk felmérése jelenleg is tart. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke szerint a politikusoknak pártállástól függetlenül támogatniuk kell a gazdákat.

Reménytelen a gazdák helyzete a rendkívüli természeti csapás után, "katasztrófahelyzet alakult ki a térségben" - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.

Jakab István hozzátette: a kelet-magyarországi megyék mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyékben az ültetvények nagy része elfagyott.

A kárfelmérés után a kárenyhítést a központi költségvetésből és uniós forrásokból kell megoldani - jelentette ki a gazdaszövetség vezetője.

Pártállástól függetlenül

A múlt heti első fagyok óta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége folyamatosan konzultál a gazdákkal, a szakmai szervezetekkel együttműködve pedig azon dolgoznak, hogy hiteles és pontos képet adjanak a károk mértékéről - közölte Jakab István.

"A fagy mindenkit egyformán sújtott, ebbe nem lehet politikát vinni" - mondta a szövetség elnöke, aki csütörtökre összehívta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőket, pártállásra való tekintet nélkül.

Jakab István elmondta: ígéretet kaptak a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől arra, hogy eljár az uniónál, és a kormány elé terjeszti a tárca javaslatát arról, hogyan lehet a bajba jutott gazdákon segíteni.

Gyorsan kell lépni

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke szerint rendkívül fontos, hogy gyorsan lépjenek, így a gazdák tudjanak előre tervezni, a fagy ugyanis nem csak az idei termést érinti.

Jakab István közölte: a biztosítók nem szívesen kötnek szerződést a gazdákkal fagykárra.

A szövetség elnöke hozzáfűzte: a meglévő nemzeti kárenyhítési rendszer nem megfelelő. Ha a gazda hektáronként 3 ezer forintot befizet, kár esetén 6 ezer forintot kap vissza, míg egy hektárnyi ültetvény éves művelési költsége 900 ezer és 1 millió forint között van.

Vizsgálják a lehetőségeket

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban már vizsgálják, hogy miként lehet segíteni Északkelet-Magyarországon azokon gazdálkodókon, akiknek gyümölcsültetvényei fagykárt szenvedtek - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán Nyíregyházán sajtótájékoztatón, miután Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tájékozódott a kialakult helyzetről.

A gazdák elsősorban az önkéntes agrár-kárenyhítési rendszertől számíthatnak támogatásra, továbbá hiteleik átütemezése, költségeik integrátori-banki finanszírozása jöhet szóba - mondta a miniszter.
 
Gráf József a kárenyhítési lehetőségek közül első helyen említette az önkéntes biztosítási alapot, amelyet az unióban Magyarország elsőként hozott létre. A tárca vezetője megjegyezte: ezzel a lehetőséggel sajnos a termelőknek mindössze 6-8 százaléka élt, s most megnézik annak a jogi lehetőségét, hogy a csatlakozási határidőt ki lehet-e még tolni.

Gráf József a kárenyhítési intézkedések között említette, hogy a jövő hétre találkozót szerveznek a bankokkal, a termelők fennálló hitelének átütemezésére. Tárgyalni fognak az integrátorokkal is, hogy a további növényápolási munkák finanszírozásához járuljanak hozzá a jövő évi termés biztosítása érdekében. Ugyancsak számítanak pénzintézeti finanszírozásra, természetesen termelői kölcsön formájában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×