Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.62
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A jövőbeni osztalékfizetés a tét az OTP közgyűlésén

Mindössze a jövőbeni osztalékfizetés az, amiben kérdéses az OTP közgyűlésének kimenetele - véli a Cashline elemzője. Sarkadi-Szabó Kornél azt mondta: 2006-ra a 144 forintos osztalék kifizetését szinte biztosan megszavazzák.

Az elemző szerint az elmúlt év eredménye alapján kifizetendő osztaléknál fontosabb, hogy a menedzsment mond-e bármit a jövőbeni osztalékfizetésről.

Korábban ugyanis azt tűzték ki, hogy az eredmény 30 százalékát osztanák szét a részvényesek között, de utaltak arra is, hogy ha fellép valamilyen finanszírozási igény a banknál, akkor dönthetnek az osztalék benntartásáról, az eredmény visszaforgatásáról is.

Sarkadi-Szabó Kornél elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkezendő években a mostani osztalék lesz az utolsó.

Mint mondta, várhatóan kikerül részvénytársaság alapszabályából, hogy a külföldiek által gyakorolt szavazati jog nem érheti el az 50 százalékot, benne marad azonban az, hogy egy részvényes sem képviselhet 25 százaléknál magasabb arányt a döntéshozatal során.

Az elemző szerint az OTP "ellenséges felvásárlása" így továbbra sem lehetséges.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×