Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
314.3
bux:
150731.91
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Külsősök a Monetáris Tanácsban

Nyár elejére az a furcsa helyzet áll elő, hogy az alapkamatról döntő Monetáris Tanácsban csak a jegybank elnöke és egyik alelnöke lesz az, aki a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottja, a többi tanácstag pedig külsős lesz - mondta a portfolio.hu elemzője. Simor András, a jegybank elnöke csökkenteni szeretné a testület létszámát, Gyurcsány Ferenc egyetért vele, annak ellenére, hogy az előző ciklusban éppen az MSZP-SZDSZ kormányzat nyomására bővítették a Monetáris Tanácsot.

Hét-tizenhárom-tizenegy-öt-hat - néhány éven belül többször is változhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának létszáma. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő, Madár István arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapkamatról döntő tesületben néhány héten belül csak a jegybank elnöke és egyik alelnöke lesz az, aki az MNB alkalmazottja, a többi tanácstag külsős lesz. Hozzátette, bár ez az inflációs politikát nem veszélyezteti, mégis kiegyensúlyozottabb szokott lenni a külső és belső tagok aránya a testületben.

A Monetáris Tanács a jegybank döntéshozó szerve, legfontosabb feladata, hogy hónapról hónapra döntsön az aktuális kamatszintről, ennek befolyásolásával próbálja elérni inflációs célját. Az alapkamat meghatározásával közvetve befolyásolja a kereskedelmi bankok kamatpolitikáját, így azt, hogy a lakosság mennyiért jut hitelhez vagy azt hogy mennyit keres, ha a bankba teszi a pénzét.

A Monetáris Tanácsban néhány évvel ezelőtt még heten ültek, akkor emelkedett a testület létszáma, amikor az előző ciklusban, a kormányzat és a Járai Zsigmond vezette jegybank közötti nézeteltérések miatt a miniszterelnök javaslatára még négy tagot delegáltak a tanácsba - emlékeztetett Madár István. Ekkor bomlott meg a külsős és belsős döntéshozók aránya is - tette hozzá a portfolio.hu elemzője.

Simor András a jegybank új elnöke egy hete azt mondta: csökkenteni kellene a Monetáris Tanács tagjainak számát, most ugyanis az új jegybank elnökkel és alelnökkel együtt tizenhárman ülnek a tanácsban. Simor András öt-hét fős testülettel dolgozna szívesen, ráadásul csökkentené az alelnökök számát is.

A létszámcsökkentést most Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is támogatja, egy múlt heti konferencián Simor András javaslatára úgy reagált, hogy a kormányzat nyitott, a kormány köreiben megértésre talált a jegybank vezetésének azon szándéka, hogy az inflációs célkövetés rendszerét a jövőben jobb feltételekkel valósítsa meg a jegybank, ha ehhez az szükséges, el tudja fogadni a kormány, hogy a monetáris tanács jövőbeni munkáját törvénymódosítással javítsák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mégis mi vár a magyar egészségügyre? Nagy nevekkel fejtjük meg a jövőt

Mindenhol küzdenek az egészségügyi rendszerek jobbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében, és idehaza az új Egészségügyi Minisztérium felállításával új korszak kezdődött. De vajon milyen út áll az egészségpolitika előtt, milyen releváns rendszerek, mert az biztos, hogy tökéletes út nem létezik és több irány lehetséges. Ebben hozunk a 10. Private Health Forumon, szeptember 10-én releváns példát, valamint szakmailag rendkívül előremutató beszélgetéseket. Tartsanak velünk 2026. szeptember 10-én a budapesti Marriott Hotelbe, és regisztráljanak az egészségügyi ágazat egyik legfontosabb eseményére, ahol a Private Health Forum 2026 keretében közösen térképezzük fel a magyar egészségügy jelenlegi kihívásait és jövőbeli lehetőségeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×