Infostart.hu
eur:
356.07
usd:
311.87
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Kiket érinthet a nyugdíjreform?

Még idén elkészül azoknak a törvényeknek a jelentős része, amelyek az 1997-ben megkezdett nyugdíjreformot folytatják majd - mondta egy budapesti konferencián Veres János pénzügyminiszter.

Veres János a kiemelt adózók előtt beszélt, akik a teljes adóbevétel nagyjából egyharmadát adják.

A pénzügyminiszter felsorolta azokat a kényszerítő körülményeket, amelyek miatt az egészségügyi és oktatási reform elodázhatatlan volt, majd arról beszélt, hogy a kormány még idén kidolgozza a nyugdíjrendszer reformját is.

Erről nem sok konkrétum hangzott el, de az előadásból azért a várható átalakítás iránya kiderült.

A miniszter szavai szerint az Európai Unió országai közül Magyarországon a legnagyobb a korhatár előtt nyugdíjazottak aránya, valamint azoké, akik rokkantsági nyugdíjat kapnak.

A miniszter azt mondta: mindkettő olyan konfliktust jelent, amely a magyar nyugdíjrendszer tartós fenntartásának a gátja lehet.

A többi mellett ez az oka annak, hogy Magyarország a leginkább kockázatos nyugdíjrendszerrel rendelkező hét uniós tagállam egyike.

Veres János beszélt arról is, hogy mindenképpen szélesíteni kell az adózók körét, mert a 320 ezer társasági adóbevallást benyújtó cég közül csak 125 ezer fizet adót.

Kijelentette: a kormány minden olyan alkotmányos eszközt bevet, amellyel növelheti az adófizetők körét.

Veres János elmondta azt is, hogy míg tavaly a megszorító intézkedések nagyjából fele volt kiadáscsökkentés és ugyannyi a bevételnövelés, idén a kiadáscsökkentés már kétszer akkora, mint a bevételnövelés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×