Infostart.hu
eur:
356.13
usd:
312.01
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Három év alatt egymillió négyzetméter új iroda épül Budapesten

A múlt évi 182.500 négyzetméter után idén, valamint a következő két évben valamivel több mint egymillió négyzetméter új iroda átadása várható. Az új fejlesztések egyre nagyobb hányada az úgynevezett nem központi területeken (például az Üllői út környékén és Dél-Budán) valósul meg.

A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának adatai szerint 2006-ban 182.500 négyzetméter új iroda épült Budapesten, amely két és félszerese az egy évvel korábbinak.

Az adatokat ismertető Horváth Franciska - a DTZ Hungary Kft. üzletág vezetője - elmondta, hogy a bérbe adott A-kategóriás irodák felülete meghaladta az új kínálatot, 250 ezer négyzetmétert tett ki 2006-ban.

A múlt évben jelentősen - 19 százalékról 30 százalékra - emelkedett az új bérlők aránya. Ugyanakkor 29 százalékról 16 százalékra csökkent azoké, akik továbbra is ugyanott maradtak, csak a lejárt szerződésüket újították meg. Ebből arra lehet következtetni, hogy kialakult az irodapiacon a fluktuáció.

Tilki Róbert a GVA Hungary Kft. igazgatója elmondta: az idén 273 ezer, jövőre 342 ezer, míg 2009-ben 404 ezer négyzetméter új iroda épül a fővárosban (ez utóbbi szám már a tervezett kormányzati negyedet is tartalmazza). Az iroda-növekményből bérbe fognak venni idén 245 ezer, jövőre 260 ezer, 2009-ben pedig kereken 400 ezer négyzetmétert.

Az új fejlesztések egyre nagyobb hányada az úgynevezett nem központi területeken valósul meg. Ilyen például az Üllői úti folyosó, ahol eddig nem volt számottevő iroda fejlesztés, illetve Dél-Buda, ahol viszont van hagyománya az iroda építésnek.

Az Üllői úti folyosó egyik nagy projektje a Corvin sétány, ahol a lakások, üzletek és szabadidős létesítmények mellett irodák is épülnek. Varga Judit, a Futureal Development Zrt. értékesítési igazgatója beszámolt arról, hogy az év végére lesz kész az első irodaház 19 ezer négyzetméter bérbe adható felülettel, de hamarosan elkezdődik a következő, 23 ezer négyzetméteres ütem, a teljes felület pedig 150 ezer négyzetméter iroda lesz.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×