Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.15
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A Világbank szerint csökkeni fog a szegénység

A Világbank előrejelzése szerint 2030-ban sokkal kisebb mértékű lesz a világon a szegénység, mint ma. Ennek okaként elsősorban India és Kína gyors fejlődését említette a szervezet.

A prognózis alapján 24 év múlva 11 ezer dollár közelében lesz az egy főre jutó jövedelem, azaz olyan szinten, mint a mai Csehországban.

A Világbank most adta ki első, hosszú távú globális gazdasági jelentését.

Francois Bourguignon, a Világbank vezető közgazdásza szerint 2030-ra felére csökken a nagy szegénységben élők száma, ugyanakkor úgy vélik, hogy az általános életkörülmények javulását csak kismértékben érzik majd meg az Afrikában élők.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×