Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Veszélybe kerülhetnek a kisvállalkozók?

A magyar bankszektor nem lényegesen nyereségesebb, mint a nyugati - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Kisbenedek Péter szerint a lakáshitelek terén kisebb lesz a visszaesés, mint az egyéb területeken, a kisvállalkozói szektor viszont veszélybe kerülhet.

Az Erste Bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy a következő két évben a lakossági hitelek növekedési üteme visszaesik. Ez ugyanakkor még mindig 10-15 százalékos (nyugati országokban jónak mondható) bővülést jelent, ami csak az eddigi 30 százalékos emelkedéshez képest alacsonyabb - mondta Kisbenedek Péter.

A szakember elsősorban a fogyasztási hitelek területén vár erőteljesebb visszalépést, ami alól némileg mentesülhetnek a lakáshitelek, ugyanis az embereknek igényük van arra, hogy a lakáskörülményeikbe fektessenek - mutatott rá az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, aki ugyanakkor azt várja, hogy bár kisebb mértékű lesz a bővülés, mint az elmúlt években, de ebben a szektorban lesz a legkisebb a visszaesés.

A kamatadó alapvető változást hozott

Kisbenedek Péter szerint a magyar lakosság megtakarítási szokásait a kamatadó alapvetően megváltoztatta. Míg korábban az emberek jellemzően rövid távra (1-3 hónapra) kötötték le a pénzüket, addig most a befektetési alapokba fektetnek, a futamidők pedig egy év fölé emelkedtek.

Az Erste Bank elnök-vezérigazgatója ugyanakkor úgy vélte, hogy a kamatadó bevezetése miatti átcsoportosítások kockázatát az jelenti, hogy az augusztusban lekötött pénzek az akkori kamatkörnyezetre vonatkoztak, amit a kamatok változása átértékelhet.

Kisbenedek Péter emlékeztetett, hogy a legtöbben átrendezték befektetéseiket, és kevésbé hajlandóak hozzányúlni megtakarításaikhoz. A kamatadó hatását jól mutatja, hogy a piac növekedése szeptember-októberben jelentősen lelassult, jelenleg pedig nyugalmi állapot jellemző.

Veszélybe kerülhetnek a kisvállalkozók

Az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a céges szektorról elmondta: míg a nagyvállalatok esetében nem vár különösebb változást, középvállalati szektoron belül a kevésbé exportorientált cégek esetében elképzelhető a nyereségesség jelentős szűkülése. Ezzel elsősorban egyes építőipari vállalatoknál kell számolni.

"A legnagyobb veszélyben a kisvállalkozói szektor van, ahol mind piaci, mind nyereségességi oldalon a következő két év komoly veszélyeket hordoz" - jelentette ki Kisbenedek Péter, aki a belföldi piac szűkülésén túl ezt elsősorban az adóztatási szigor erősödésével magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×