Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Vállalkozó ma az lesz, aki nem talál jobb megoldást

A gazdasági felsőoktatásban tanuló magyar diákok csaknem negyede még nem gondolt arra, hogy vállalkozást alapítson - derül ki abból a felmérésből, amelyet német és svájci kutatók tettek közzé. A felmérés szerint a magyar diákok jobban ódzkodnak a vállalkozói léttől, mint európai társaik. Csaba László közgazdász, egyetemi tanár szerint ennek oka a hiányos gyakorlati oktatás és a magyarországi kisvállalkozások rossz helyzete.

A kisebb vállalkozó kedv egy része a képzési rendszerből fakad, amelyben többnyire a gyakorlatban kevéssé használható ismereteket oktatnak, azokat is eléggé véletlenszerűen - hangsúlyozta Csaba László.

"Nem azt akarom mondani, hogy túl sok az elmélet, ellenkezőleg, inkább kevés az elmélet és nagyon sok az igen jól hangzó, gyakorlatiasnak tűnő, ámde a gyakorlatban nem használható ismeret" - vélekedett az egyetemi tanár.

A vállalkozói lét ugyanakkor ma már nem is vonzó Magyarországon. A 90-es évek elején még volt a vállalkozásnak egy kultusza, volt egyfajta hit abban, hogy a nagy hierarchikus szervezeteken kívül jobban ki tudja magát próbálni az ember, és jobban ki tudja bontakoztatni energiáit, ez azonban teljesen elmúlt - mutatott rá Csaba László.

"A tapasztalat az, hogy a kisvállalkozások, különösen a mikrovállalkozások gyorsan alakulnak és gyorsan elpusztulnak, hogy őket nem védi a törvény, őket nem nagyon támogatja semmiféle intézményi rendszer. Tehát kisvállalkozónak egyre nagyobb részben azok mennek, akik nem találnak maguknak jobb megoldást" - hangsúlyozta a közgazdász.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×