Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
326.38
bux:
145910.31
2026. november 3. kedd Győző

Több mint kétmilliárdot keres a német topmenedzser

A frankfurti tőzsdén jegyzett 30 vezető német cégről készült legújabb jelentés megállapítja, hogy az elmúlt év során átlagosan 11 százalékkal emelkedett a cégvezetők fizetése, amivel az európai élvonalba kerültek.

A pálmát évek óta a Deutsche Bank élén álló svájci Josef Ackermann viszi el évi 8 millió 400 ezer eurós (2,23 miliárd forint)  fizetésével.

A Daimler-Chrysler autógyárat irányító Jürgen Schremp még a nyomába se léphet az évente kapott alig 5 millió eurójával (1,33 milliárd forint), míg a sort a 30. helyen a Lufthansa elnöke, Wolfgang Mayrhuber zárja évi 1 millió 300 ezer eurós (345 millió forint) fizetésével.

A frankfurti tőzsdén jegyzett vezető cégek helyzetével foglalkozó tanulmány utal arra, hogy a menedzserek fizetését az elmúlt évben átlagosan 11 százalékkal emelték, ami meghaladja a szakszervezetek leghajmeresztőbb bérkövetelését is, nem beszélve a tárgyalások végén született általában szerény kompromisszumról.

Így a német menedzserek európai szinten is bekerültek az élvonalba, egyben pedig ideje múlttá tette azt a hivatkozást, hogy azért jogos a fizetésemelési igényük, mert teljesítményük élenjáró Európában, következésképpen bérezésük sem maradhat el lényegesen az átlag mögött.

A Siemens-nél elálltak az emeléstől

A cégek vezetőit a közelmúltban politikusok is ostorozták amiatt, hogy a takarékosságra hivatkozva tömegesen válnak meg az alkalmazottaktól, maguknak viszont nem átallnak újabb összegeket megszavaztatni a felügyelőtanácsokban.

Részben ennek hatására mondott le a Siemens konszern vezetősége a tervezett 30 százalékos fizetésemelésről. A Siemens-menedzserek visszalépésében szerepet játszott az is, hogy csődbe ment a BenQ mobiltelefon-gyártó németországi leányvállalata, amelyet a tajvani cég tavaly vett át a Siemenstől, de most az alkalmazottak zöme utcára kerül.

Világviszonylatban a legmagasabb fizetéseket egyébként az amerikai menedzserek kapják.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×