Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
324.89
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hatalmas olajmezőre bukkantak a Mexikói-öbölben

Az amerikai Chevron által vezetett cégcsoport bejelentette: akkora olajmezőt találtak a Mexikói-öbölben, amely 50 százalékkal növelheti az amerikai olajtartalékot. A New Orleans-tól 435 kilométerre dél-nyugatra található új mező méretében a legnagyobb amerikai olajmezővel vetekedhet.

Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az olajmező pontos mérete egyelőre nem ismert, és még hosszú idő telhet el addig, amíg az onnan kitermelt olaj kikerül a piacra, így egyelőre nem nyomhatja lejjebb az olajárakat.

"Az elmúlt 15 évben rengeteg hatalmasnak induló mező volt, amely azután szépen lassan kimerült. A Mexikói-öbölben mostanában sokkal több csalódás volt, mint rendkívüli meglepetés" - figyelmeztetett a Reutersnek nyilatkozva Matt Simmons, egy energia-befektetési bankárcsoport feje.

Art Smith, egy energetikai tanácsadó cég vezetője arra emlékeztetett az AP-nek adott interjújában, hogy az Egyesült Államoknak még az új olajmező kiaknázásának megkezdése után is szükséglete több mint 50 százalékát importból kell kielégítenie.

Két éve kutatnak a területen

Az amerikai Chevron, a Devon Energy és a norvég Statoil bejelentése szerint egyelőre még folyamatban van az új olajmező teljes potenciáljának meghatározása. A chevron  2004 szeptemberében hozta nyilvánosságra, hogy olajat keres a területen.

Az AFP által idézett elemző, John Kilduff szerint az új olajmező még a legkisebb kapacitásnál is 400 ezer hordónyi olajat adhat 20 éven keresztül.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×