Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Gyurcsány egyeztetne, Járai kétkedik

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a kormánynak fel kellene adnia a 2010-es euróbevezetési célt. Járai Zsigmond azután beszélt erről, hogy a miniszterelnökkel egyeztett a konvergenciaprogramról. Gyurcsány Ferenc egyeztetne az elképzelésekről.

A jegybank elnöke hangsúlyozta: csak a költségvetés rendbetétele után lehet beszélni az euró bevezetéséről. J

Járai Zsigmond arról is beszélt, hogy a már elfogadott adóemelések nem a jó irányba mutatnak, mivel emelhetik az inflációt és csökkenthetik a versenyképességet.

Gyurcsány Ferenc együttműködne

Gyurcsány Ferenc válaszában úgy vélte: a jegybank elnöke által javasolt intézkedések a szociális kiadások jelentős csökkentését jelentenék.

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta az együttműködés fontosságát a Magyar Nemzeti Bankkal, ezért arra kérte Járai Zsigmondot, hogy vegyenek részt a konvergenciaprogram kidolgozásában.

"A konvergenciaprogramot vitataalapnak tekintjük, ezért a benyújtás előtt egy kellően kiérlelt, de még nem végleges változatot hozunk nyilvánosságra, amiről szakmai vitát folytatunk a jegybankkal" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×