Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Egymilliárdos büntetés a MÁV-nak

Egymilliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Államvasutak Zrt.-re, mert a társaság visszaélt gazdasági erőfölényével. A vasúttársaság még nem kapta meg a határozatot.

A GVH közleménye szerint a versenytanács tárgyaláson kívül hozott határozatában megállapította, hogy a MÁV a versenytörvénybe ütköző magatartást tanúsított azáltal, hogy a magánvasutakkal kötendő pályahasználati szerződés előfeltételeként bankgarancia nyújtását írta elő.

A testület azt is kifogásolta, hogy a vasúttársaság nehezítette, késleltette, illetve megakadályozta e cégek hozzáférési igényeinek teljesítését a tulajdonában, illetve kezelésében álló ipar- és rakodóvágányokhoz, beleértve a vonatok kiszolgálását is, továbbá egyes kiemelt jelentőségű tömegáru-fuvaroztató vállalkozásokkal 2003-ben, 2004-ben, illetve 2005-ben kizárólagossági kikötést tartalmazó, több évre szóló fuvarozási szerződést kötött.

A MÁV magatartása Magyarország 2004. május 1-jei európai uniós csatlakozását követően a közösségi versenyszabályokat is sértették.

Az uniós csatlakozással egy időben megvalósult vasúti piacnyitás értelmében a vasúti teher- és személyszállításban megnyílt a lehetőség új társaságok belépésére a hazai vasúthálózaton.

A saját hálózattal nem rendelkező vasúttársaságok működéséhez szükséges vasúti pálya és más pályatartozékok használatához, illetve egyes járulékos szolgáltatásokhoz a MÁV Zrt.-nek diszkriminációmentes hozzáférést kell biztosítania.

A bírság mértéke kifejezi, hogy a GVH az állam által elhatározott piacnyitást akadályozó vállalkozói magatartásokat szigorúan ítéli meg - áll a hivatal közleményében.

A MÁV Zrt. szóvivője közölte, hogy a MÁV még nem kapta meg a határozatot, ezért nem ismeri a részletes indoklást, és addig érdemben nem tud nyilatkozni.

Amint a vasúttársaság megkapja a határozatot, a szakemberek áttanulmányozzák, a MÁV kialakítja az álláspontját és dönt a további ügymenetről - tette hozzá Kavalecz Imre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×