Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Visszaszürkülhetnek az evások?

Az eva feltételeinek módosítása nem hozna több bevételt a kincstárnak, viszont ismét a szürke és fekete zónába kényszerítené azokat a vállalkozókat, akik az adónem bevezetésekor az elviselhető mértékű legális adózás mellett döntöttek - mondta az InfoRádiónak Ruszin Zsolt, a Könyvelők Országos Egyesülete budapesti szervezetének elnöke.

Az eva egy olyan körnek szólt, amelynél kritikus szempontnak számít az adóterhelés mértéke. Így egyáltalán nem biztos, hogy az eddig kiszivárgott változtatásokkal el tudná érni a kormányzat a kívánt hatást, vagyis a bevételek növekedését - vélekedett Ruszin Zsolt.

"A kevesebb több elv mentén kell továbbra is az evát kezelni" - tette hozzá a szakember.

Véleménye szerint az eva pont azért volt sikeres, mert nagyon jól becsülte meg azt az adófizetési hajlandóságot.

Ennek köszönhető, hogy ma ebből az adónemből jelentős állami bevétel származik, és hogy számottevően csökkent a hamis, vagy fiktív számlák forgalma - hangsúlyozta Ruszin Zsolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×