Infostart.hu
eur:
377.58
usd:
323.08
bux:
127214.35
2026. április 9. csütörtök Erhard

A Bayer 16,3 milliárd euróért megvenné a Scheringet

Újabb fordulójához ért a gyógyszergyár felvásárlási párbaj Németországban. A Schering gyógyszergyárért folyó csatában a Bayer most egy 16,3 milliárd eurós ajánlattal rukkolt elő.

A Bayer ajánlata 12 százalékkal magasabb a szintén német Merck március elején tett ajánlatánál, amelyet akkor a Schering azzal utasított el, hogy az nincs arányban cégük értékével.

A mostani ajánlatra viszont Hubertus Erlen, a Schering elnöke azt mondta: a két cég - vagyis a Bayer és a Schering - jól kiegészíti egymást és az eddig is hasonló stratégiai céljaikat közösen könnyebben elérhetik majd a világpiacon. Erlen egyben javasolta is a cég részvényeseinek, hogy fogadják el a Bayer ajánlatát.

A bejelentésre kora reggel majdnem öt százalékot, 89 euró 10 centre emelkedett a Schering részvényeinek ára, ami arra utal, hogy most a piac egy, a Bayerénél is magasabb ajánlatra vár akár a Mercktől, akár valamelyik másik gyógyszergyártól.

Ennek ellenére a Bayer vezetői máris úgy nyilatkoznak, mintha a fúzió eldöntött tény lenne, annak dacára is, hogy azt - ha nem is érkezik újabb, magasabb ajánlat - még a részvényeseknek és a német piacfelügyelet is jóvá kell hagyja.

Werner Wenning, a Bayer elnöke elmondta, hogy az új céget Bayer-Sscheringnek nevezik majd és a főhadiszállása a Schering jelenlegi berlini központja lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×