Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Batiz: a magyar-horvát kormányülés fontosabb Davosnál

Több mint 2.000 résztvevővel megkezdődött a svájci Davosban a 36. Világgazdasági Fórum. Ugyanebben az időben az ellenpólusként számon tartott Szociális Világfórum is megnyílt Venezuelában. Magyarország kormányszinten nem képviselteti magát, ez a közgazdász szerint "szerencsétlen dolog".

Egy időben akár 8-9 szeminárium folyik a konferenciaközpontban. Bennfentesek szerint azonban a lényeg a folyosókon van: itt lehet a kapcsolatokat építeni és ápolni.

Davos annak a kevés lehetőségnek az egyike, amikor a világ vezető cégeinek irányítói és az államfők kötetlenül találkozhatnak. Davosban lehet lobbizni, támogatókat, üzletpartnereket szerezni.

Nem csak állam– és kormányfők, miniszterek és vállalatbirodalmak főnökei vannak jelen Davosban, hanem vallási vezetők és világsztárok.

Idén Angelina Jolie színésznő, Peter Gabriel énekes és Michael Douglas színész van a celebritások között.

A sztárok pedig címlapot jelentenek, ráadásul a gazdasággal, politikával nem foglalkozókat is eléri így a davosi csúcs híre. Egyes elemzők szerint immár a Music Television generációjához szól a Világgazdasági Fórum.

Noha a davosi fórum kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre, Magyarország az utóbbi években mintha elfeledkezett volna erről.

A rendszerváltozás utáni kormányfők közül egyedül Orbán Viktor járt 2000-ben a fórumon. Korábban a köztársasági elnök, Göncz Árpád, majd Mádl Ferenc képviselte Magyarországot Davosban.

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádióban azt mondta: alapvető szabály az üzleti életben, hogy mindenütt ott kell lenni, mert tudni kell, milyen történések, döntések várhatók.

Davosban mindig mód van az informális találkozókra. Nagy üzletek általában nem köttetnek, de azok alapját ilyen megbeszéléseken lehet lerakni - tette hozzá.

A közgazdász szerint a magyar politikusok hajlamosak azt hinni, hogy a fontos dolgok "Budapesten, ezen belül az V. kerületben" történnek.

Csaba László hozzáfűzte: nagyon szerencsétlen dolog, ha egy ország vezetése nem vesz részt a fórumon.

Batiz András kormányszóvivő közölte: a kabinet azért nem képviselteti magát Davosban, mert csütörtökön magyar-horvát kormányülés lesz.

Magyarország számára az együttes kormányülés a fontosabb - jelentette ki.

Batiz András közölte: Davos nem az egyetlen lehetőség, ahol a magyar gazdaság érdekeit képviselni lehet.

Az atombunkerre emlékeztető davosi konferencia-központba több mint 2.000 vendéget várnak. A környék elegáns szállodáiban lehetetlen már szobát találni.

A tanácskozás zavartalanságát szögesdrótakadályok és 5.500 rendőr szavatolja. Igaz, idén a nagy tüntetések elmaradnak, legalábbis a svájci alpokban.

A megmozdulásokat a Világgazdasági Fórum ellenpontjaként számon tartott Szociális Világfórumon, a venezuelai Caracasban tartják meg.

A demonstrálók itt Amerika afganisztáni és iraki beavatkozása ellen tiltakoztak, elítélték George Bush elnök politikáját és bírálták a globalizációt.

Amíg Venezuelában a szegénység elleni harc és a fejlődő országok megsegítése a fő téma, addig az elegáns svájci üdülőfaluban a gazdaság kihívásairól, a magas olajárakról, munkahelyteremtésről, innovációról beszélnek a vendégek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 16 órakor jön Magyar Péter bejelentése, kikerült az energiaterv

Tisza-kormány: 16 órakor jön Magyar Péter bejelentése, kikerült az energiaterv

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×