Infostart.hu
eur:
353.81
usd:
309
bux:
141751.3
2026. július 2. csütörtök Ottó

Oroszország a gázcsap elzárásával fenyegeti Ukrajnát

Oroszország elzárja az Ukrajnába földgázt szállító csővezetéket január 1-jén, ha a két államnak az év végéig nem sikerül megállapodást kötnie - jelentette be Alekszandr Medvegyev, a Gazprom-konszern export üztelágának elnöke vasárnap.

Az orosz cég álláspontja szerint az áremelés, amelynek értelmében 1.000 köbméter földgázért a jelenlegi, nem egészen 50 dollár helyett 230 dollárt kellene fizetnie Kijevnek, annak a stratégiának a része, amelynek keretében a Gazprom a szovjet korszak kedvezményes árairól áttér a nemzetközi piac szabályai szerinti kereskedésre.

Kijevben elutasítják az orosz követelést. Ukrajna azzal érvel, hogy az országnak átmeneti időszakra van szüksége, amíg gazdasága alkalmazkodni tud az új feltételekhez, a csaknem ötszörösére emelkedő gázárhoz.

Emellett az ország vezetői - akik az egy évvel ezelőtti békés forradalom nyomán jutottak hatalomra - azzal vádolják a Gazpromot, hogy a Kreml terveit hajtja végre, amely a gázár emelésével akarja megbüntetni Ukrajnát új, Nyugat-barát irányvonala miatt.

A Gazpromnak, ha valóban elzárja a vezetéket, meg kell oldania a konszern közép- és nyugat-európai vásárlóinak ellátását, 80 százalékuk ugyanis Ukrajnán keresztül kapja a nyersanyagot.

Az aggodalmak eloszlatásáért a Gazprom pénteken nyilvános próbát tartott, demonstrálva, hogy képes Ukrajnát kiiktatni a gázellátásból anélkül, hogy a lépés kihatással volna a nyugati szállítmányokra.

Címlapról ajánljuk
Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba. A hétközi kormányülésen történtekről tartottak kormányzati sajtótájékoztatót csütörtök délután.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Magyar Péter: új költségvetési szabályokról döntöttek, az ügynökakták is nyilvánossá válnak

Magyar Péter: új költségvetési szabályokról döntöttek, az ügynökakták is nyilvánossá válnak

Magyar Péter miniszterelnök kormányszóvivői tájékoztatón számolt be a szerdai kormányülés döntéseiről: a kabinet alkotmánymódosítást készít elő, amelyben többek között visszanevezik a vármegyéket megyékre, hat évre rövidítenék az alkotmánybírók mandátumát, és megszüntetik a közérdekű vagyonkezelő alapítványi modellt a modellváltott egyetemi kuratóriumokon kívül is. Bejelentette a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetését rászoruló családoknak, valamint az aszályhelyzettel kapcsolatos intézkedéseket, köztük a víziközmű-hálózat megújítását. A kormány új ügynöktörvényt fogad el, nyilvánossá téve az előző rendszer ügynökaktáit, emellett segélycsomagot küld a venezuelai földrengés áldozatainak. A miniszterelnök részvétét fejezte ki a hőségben elhunyt postások családjainak, és közölte, hogy vizsgálat indult az ügyben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×