Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Egy fehér házikó a klasszikus, kőkerítéses felosztású telkek között Galway megyében, Írországban.
Nyitókép: Unsplash

Szinte túl szép, hogy igaz legyen: több tízezer eurót is adhat egy európai ország, ha valaki oda költözik

Több európai országban a bevándorlás okoz egyre nagyobb gondokat, ezzel szemben Írország az elnéptelenedés ellen küzd. Egy állami program keretében azok, akik hajlandóak felújítani egy elhagyott ingatlant és életvitelszerűen ott élni, az akár több mint nyolcvanezer eurós támogatást is kaphat hozzá.

Az ír kormány olyan programmal állt elő, amelyben egyes esetekben akár 84 ezer euró (jelenlegi árfolyamon mintegy 33,5 millió forint) támogatás is járhat azoknak, akik vállalják egy régóta üresen álló ingatlan megvásárlását és felújítását az ország part menti szigetein, ahol szinte elfogyott a lakosság – írja a vg.hu.

Több kisebb ír sziget és vidéki település lélekszáma van csökkenőben évek óta, mivel a fiatalok a nagyobb városokba, illetve külföldre költöznek, így sok ház lakatlanul marad. A kormány ezért pár éve indított egy új programot, amely egyszerre próbálja megmenteni a használaton kívüli ingatlanokat, és új lakókat vonzana ezekre a területekre.

Azt fontos tudni, hogy a támogatás nem jár automatikusan akármelyik házra: a megszerezhető ingatlannak legalább két éve üresen kell állnia, régebbi építésűnek kell lennie, és jelentős felújításra kell szorulnia.

Az ír kormány célja nem az, hogy új nyaralók létesüljenek vagy befektetési célú ingatlanok épüljenek, hanem hogy újra hasznosuljanak a már meglévő házak. A legnagyobb támogatás az Írország nyugati partjai mentén található kisebb szigeteken érhetők el. Itt a népességfogyás már a helyi szolgáltatások fennmaradását is veszélyezteti, ezért a kormány kiemelten támogatja az új beköltözőket. A program keretében a rosszabb állapotú épületek esetében érhető el a maximális támogatási összeg.

A program különösen azok számára lehet érdekes, akik távmunkában dolgoznak, vagy nyugdíjasként keresnek nyugodtabb életformát. A Covid-járvány óta Európa-szerte megnőtt azok száma, akik kevésbé ragaszkodnak a nagyvárosi élethez, és inkább kisebb településeken vagy természeti környezetben képzelik el a mindennapjaikat.

Érdemes viszont szem előtt tartani, hogy az ajánlat nem feltétlenül olyan kedvező, mint elsőre hangzik, ugyanis a szóba jövő ingatlanok többsége igen rossz állapotban van, sokszor teljes szerkezeti felújításra szorul, és a szigetek többsége távol esik a nagyobb városoktól, munkahelyektől.

A helyi infrastruktúra is korlátozottabb lehet, miközben az időjárás jóval zordabb, mint a dél-európai nyugdíjas-paradicsomokban.

Éppen ezért a támogatás inkább azoknak lehet vonzó, akik valóban hosszú távon képzelik el az életüket ezeken a területeken. Az ír kormány célja ugyanis nem egyszerűen az ingatlanok felújítása, hanem az, hogy a lassan kiürülő közösségek új lakókkal és új gazdasági aktivitással töltsék meg a vidéki térségeket.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

A köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, megválasztása azonban szükségképpen politikai döntés. Magyarországon a parlamenti államfőválasztás sokáig koalíciós alkukhoz és részleges konszenzuskényszerhez kötődött, 2010 után azonban egyre inkább a mindenkori kormánytöbbség személyzeti döntésévé vált. A közvetlen választás első látásra demokratikusabb megoldásnak tűnhet, de önmagában nem garantál pártpolitikán felül álló államfőt, könnyen újabb országos pártpolitikai erőpróbává alakíthatja a tisztség betöltését. Cikkünkben azt vizsgáljuk, milyen intézményi megoldások segíthetik elő, hogy az államfő megválasztása ne pusztán pártpolitikai döntésként, hanem szélesebb legitimációt teremtő alkotmányos eljárásként működjön.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×