Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
322.83
bux:
147649.34
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash

Németh Lajos meteorológus elárulta, szerinte mikor érkezik az igazi tél

Habár körülöttünk már mindenhol előfordultak fagyok és havazások, a meteorológus szerint nálunk még várni kell kicsit az igazán cudar időre.

Németh Lajos meteorológus a kemma.hu-nak elmondta, szerinte még novemberben sem várhatók extrém fagyok vagy hóviharok.

„Az idei év hőmérsékletét tekintve már január és február sem hozott klasszikus telet – a fagyok hiánya már korán jelét adta annak, hogy másféle év lesz mögöttünk. Nem várhatóak extrém fagyok, hóviharok vagy olyan lehűlések, mint amit néha az ősz vége szokott hozni. A hólapátot nemhogy nem kell elővenni, de még gondolni sem nagyon kell rá… A leghidegebb időszak valószínűleg január közepétől februárig érkezhet” – mondta a szakember a megyei lapnak.

A meteorológus úgy kalkulál, hogy bár előfordulhatnak hidegebb napok, azonban november folyamán nem kell majd kitartó fagyra számítani.

Véleménye szerint a tél január közebe és február között mutathatja majd meg igazi arcát, azonban a klasszikus, havas időszak egyre ritkább. Ez komoly kihívást jelent a mezőgazdaság számára, ugyanis a korai vegetációban jelentős károkat okozhatnak a késői fagyok.

Németh Lajos összességében enyhe, ködös, párás telet jósol, az első havazásig pedig az év legvégéig, vagy akár 2026 elejéig kell majd várni.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Leállt a munka a Bayer Constructhoz tartozó egyik projektnél: legkorábban decemberben jöhet az áttörés

Továbbra is csúszik a Harmat Liget lakópark kivitelezése, amelynek generálkivitelezője, a Bayer Construct augusztus végén csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. A Carion Befektetési Alapkezelő vásárlóknak küldött tájékoztatása szerint a beruházó és a vagyonfelügyelő egyelőre nem jutott dűlőre a folytatás jogi és pénzügyi feltételeiről, ami miatt a használatbavételi engedélyek kérelmezése várhatóan decemberre tolódik. A fejlesztő folyamatosan tárgyal a helyzet rendezéséről, és a korábbi alvállalkozók is készen állnak a munkálatok befejezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×