Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Felhős, esős idő.
Nyitókép: Xinzheng/Getty Images

Kiismerhetetlen lesz a hétvégi időjárás

Változékony idő várható a hétvégén, a napsütéses időszakok mellett záporokra, zivatarokra is készülni kell, a szél pedig élénk, erős, olykor viharos lesz. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20 Celsius-fok alatt marad, szombaton és vasárnap hajnalban pedig gyenge fagy is lehet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken már délelőtt intenzív felhőképződés várható, ezek a felhőtömbök időszakosan össze is állhatnak. A nap második felében már kevesebb lesz a felhő, így összességében több órás napsütésre lehet számítani, de néhol lehet zápor. Az északi, északkeleti szél élénk, elsősorban a Dunántúlon erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható.

Szombat reggelre a Tiszántúlról levonul a vastag, zárt felhőzet, napközben északnyugatról délkelet felé vonuló felhőtömbök zavarják gyakran a napsütést. Elszórtan valószínű zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős, főként a Dunántúlon és a középső országrészben viharos lökések. Hajnalban 2-9 fok várható, de a szélcsendes északi völgyekben gyenge fagy is lehet. Délután 14-20 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és főleg a déli, kora délutáni órákban lehet több a felhő. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél gyakran megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali 0, plusz 10 fokról délutánra 15 és 21 fok közé melegszik fel a levegő.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×