Infostart.hu
eur:
360.89
usd:
310.64
bux:
132532.46
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Woman spending time with her elderly mother at home
Nyitókép: Getty Images

Százezreket érint, de nagyobb odafigyeléssel könnyen megelőzhető – Erőss Loránd a demenciáról

Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet főigazgatója is tagja a nemrég megalakult Demencia Társadalmi Tanácsnak, amely a betegség veszélyeire és felismerésére hívja fel a figyelmet, valamint számos hasznos tanáccsal is szolgál az érintettek és családjaik számára. Erőss Loránd az InfoRádióban elmondta: egy népbetegségről van szó, amelynek kezelése, megelőzése nemzeti stratégia kidolgozását igényelte.

Tavaly novemberben alakult meg a Demencia Társadalmi Tanács, amelynek célja, hogy szakmai egyeztetésekkel kiegészítse, szükség esetén pedig pontosítsa a nemzeti demencia stratégiát. A kormány szerint a demencia népegészségügyi probléma, amely mintegy 250 ezer magyar embert érint.

A „Van értELME!” elnevezésű program elindításakor a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára közölte: a kormány családpolitikájának eddigi három pillérét egy negyedik elemmel egészítik ki, amely a testi, lelki és szellemi egészségről szól. Hornung Ágnes akkor hozzátette: ez az elem a társadalom teljes egészét lefedi, mivel azt valamennyi korosztály számára biztosítják.

Hornung Ágnes mellett többek között tagja a Demencia Társadalmi Tanácsnak Erőss Loránd, az Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet főigazgatója is.

Erőss Loránd az InfoRádióban elmondta: a demencia a gondolkodási funkciók hanyatlása és az önellátási képességek elvesztése, amely miatt ellátási függőség alakul ki az érintett betegnél. A neurológus, idegsebész hozzátette: a nemzeti demencia stratégia három fő irányból közelíti meg a teendőket:

  • a család szemszögéből (a közvetlen hozzátartozók észlelik először a beteg viselkedésének változásait),
  • az egészségügyi ellátórendszer részéről (a helyes diagnózist és a szükséges terápiát kizárólag szakemberek tudják megállapítani),
  • a szociális ellátórendszer irányából (a betegség előrehaladottabb állapotában van nagyobb szerepe és a családokat is támogatja).

Erőss Loránd felhívta a figyelmet, hogy komoly betegségről van szó, amelyben világszerte mintegy 55 millióan szenvednek. Az új esetek száma évente mintegy tízmillió, és

2050-re 139 millió ember lehet érintett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint.

Magyarországon a családtagokkal együtt csaknem egymillió ember szembesül a demencia különböző tüneteivel.

A szakember kiemelte, hogy a demencia a XXI. század egyik fő népbetegsége, ezért is volt nagyon fontos, hogy a hazai egészségügy és a szociális szféra – mind döntéshozói, mind végrehajtói szinten – egységes programot, stratégiát dolgozzon ki. Emlékeztetett, hogy a Globális Alzheimer Chartát kidolgozó Nemzetközi Alzheimer Társaság már 2008-ban előállt egy 11 pontos akciótervvel, majd egy évvel később az Európai Bizottság négy kulcskérdést helyezett a középpontba:

  • a demencia megelőzésével kapcsolatos korai diagnózis segítése,
  • a szükséges kutatások koordinációja,
  • a finanszírozással kapcsolatos joggyakorlat kiépítése minden EU-tagállamban,
  • a demenciában szenvedő személyek emberi jogainak tiszteletben tartása, valamint az európai társadalom ismereteinek bővítése a témában.

Az Európai Parlament 2011-ben tette meg az első komoly lépést, amikor kiadta az Alzheimer-kórra és más demenciával kapcsolatos betegségekre vonatkozó állásfoglalását, továbbá lefektette az irányelveket. Erőss Loránd közölte:

2012-re sikerült elérni, hogy az Európai Unióban és Magyarországon is népegészségügyi prioritássá váljon a demencia,

majd 2015-ben a Miniszterek Tanácsa egy olyan dekrétumot adott ki, ami alapján mind az egészségügyben, mind a szociális szférában elsőbbséget kell élveznie a demencia kezelésének, megelőzésének.

Az idegsebész közölte: ehhez a kezdeményezéshez „zárkózik most fel” a magyar kormány, és a nemzeti stratégiát kidolgozó Demencia Társadalmi Tanács is a Brüsszelben megfogalmazott irányelvek alapján kezdte meg a működését.

A prevenció és az egészséges életmód fontossága

Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet főigazgatója arról is beszélt, hogy meg lehet előzni a demencia kialakulását. A legszélesebb körben ismert kórcsoport az Alzheimer-kór. Kiemelte, hogy

lehet csökkenteni a kockázati tényezőket, viszont a genetikailag determinált kórképekkel a szakemberek sem tudnak mit kezdeni.

Az Alzheimer-kórnál ez az esetek mindössze fél százalékánál van így, míg a frontotemporális demenciáknál 30 százalék ez az arány.

Erőss Loránd hozzátette: a gyermekkorban nagyon fontos a kognitív stimuláció, ugyanis a korai életszakaszban (20 éves kor alatt) szerzett magas iskolai végzettség igazoltan csökkenti a demenciát. A középső életszakaszban elsősorban a magas vérnyomás okoz komoly problémákat, de ha erre figyelünk és követjük a szakemberek tanácsait, akkor akár két százalékkal is csökkenthető a demencia esélye. Az ideggyógyász elmondta:

a cigaretta elhagyása öt, míg a túlzott alkoholfogyasztás és az elhízás elkerülése egy százalékkal csökkenti a demencia rizikóját.

A depresszió 65 év felett négy százalékban felel a demencia kialakulásáért, de a cukorbetegség is elindíthat kedvezőtlen folyamatokat, hiszen ha a kisebb erek tönkremennek az agyban, hanyatlani kezdenek a gondolkodási funkciók. A társas elszigeteltség és a légszennyezés problémája, valamint az alacsony fizikai aktivitás kétszázalékos rizikót jelent 65 év felett. Erőss Loránd végül elmondta: ha valamennyi fenti szempontot figyelembe vesszük és összeadjuk az egyes rizikóarányokat, akkor összesen 40 százalékkal csökkenthető a demencia kialakulásának az esélye egy-egy érintett embernél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Hoki-vb: a sportigazgató szerint ez minden idők legerősebb magyar válogatottja, kedden jön a sorsdöntő meccs

Bár a finnek és az osztrákok ellen nem sikerült pontot szerezni a svájci elit jégkorong-vb első két meccsén, Kovács Attila szerint a magyar válogatottnak nem kell szégyenkeznie, a legfontosabb meccs pedig kedden következik Nagy-Britannia ellen. A magyar szövetség sportigazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott: öt kiemelt mérkőzés következik a magyar jégkorong jövője szempontjából, amelyeken a játékosaink szeretnék a legjobb teljesítményt kihozni magukból.
Tízszeres árfolyamemelkedés után 26 éves csúcsra ment egy magyar blue chip

Tízszeres árfolyamemelkedés után 26 éves csúcsra ment egy magyar blue chip

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. A hazai piacon a Magyar Telekomot érdemes kiemelni, melynek árfolyama a mai kereskedésben 26 éves csúcsra emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×