Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Unsplash

Hétfőre ónos eső és havazás, kicsivel később tavasz érkezik - térkép, figyelmeztetés

Változékonyra fordul az időjárás a héten, esőre, havas esőre is kell számítani. Többször lesz hajnalban mínusz 10 Celsius-foknál hidegebb, napközben pedig kicsivel fagypont felett lesz a hőmérséklet, de csütörtökön egy átmeneti melegedés miatt akár plusz 10-17 fok is előfordulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az ország északi felében délig zömmel napos, míg délen jobbára erősen felhős, borult idő lesz. Délután északon is megnövekszik a felhőzet.

A déli tájakon az eső mellett kezdetben havas eső, átmeneti ónos eső előfordulhat, majd ez délutántól egyre inkább havazásba vált át.

Az északnyugatira forduló szél az ország északkeleti felében megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Az ónos eső veszélye miatt első fokú figyelmeztetést is kiadott a Hungaromet:

Az Időkép térképre tette a várható hóvastagságokat:

Kedden eleinte az ország déli harmadán még felhős lesz az ég, és arrafelé havazhat, majd napközben már országszerte kevés felhő, napos idő várható. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, az északi megyékben megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 1, a csúcshőmérséklet 0 és plusz 5 fok között valószínű.

Szerdára virradóra kevés felhőre, nagyrészt derült égre lehet számítani, majd napközben délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Délután, estefelé az északkeleti megyékben eső, havas eső előfordulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet. Hajnalban mínusz 12 és mínusz 3, kora délután 1-7 fok valószínű.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen - nagyobb eséllyel az ország északkeleti felén - várható eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, majd estefelé északnyugatira fordul a légáramlás. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 fok között várható, kora délutánra általában 10 és 17 fokig, de az északkeleti megyékben helyenként csupán 5 fok köré melegszik fel a levegő.

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben csökken a felhőzet. Többfelé, majd egyre inkább a déli és keleti tájakon fordulhat elő havazás. Az északnyugati, északi szél sokfelé lesz erős. A hajnali mínusz 4 és plusz 1 fokról kora délutánra 0 és plusz 5 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton jobbára gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. A többfelé élénk északi szelet helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 10 és mínusz 3, kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul.

Vasárnap is nagyrészt gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nem várható. A nyugatira, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. A hőmérséklet hajnalban mínusz 12 és mínusz 4, kora délután mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×