Infostart.hu
eur:
380.35
usd:
321.57
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Tom Merton/Getty Images

Ebbe aztán megint jól beledörgölték a magyarok orrát

Csak tízből három magyar fújja ki helyesen az orrát.

A magyarok 68 százaléka nem megfelelően fúj orrot, ami azért probléma, mert a helyes orrfújással akár betegségeket is megelőzhetünk, ha pedig esetleg már megbetegedtünk, akkor lerövidíthetjük azok időtartamát – derül ki a Sterimar friss kutatásából.

Honfitársaink 16 százaléka egyszerre mind a két orrlyukából erősen, ugyanennyien pedig szintén egyszerre két orrlyukból kíméletesen fújnak orrot. Egyik variáció sem helyes, hiszen ilyenkor pont ellentétes hatást érhetünk el, és az orrváladék könnyen az orrmelléküregbe vagy a középfülbe juthat, ami különféle szövődményekhez vezethet.

32 százalék fúj rendesen orrot, azaz úgy, hogy az egyik orrlyukát befogja, miközben a másikat kíméletesen kifújja. A nők ügyesebbek ezen a téren, 38 százalékuk rendesen fúj orrot, míg a férfiaknak pusztán a negyede (26 százalék). Ha a kíméletes orrfújás nem lenne elég, akkor érdemes a váladékot fellazítani, hogy ne kelljen túl erősen fújni.

A kutatás résztvevőit arról is megkérdezték, mi zavarja őket jobban, az orrfújás vagy a szipogás, az eredmény pedig a következő:

  • 64 százalékát jobban zavarja a szipogás, mintha kifújja az orrát,
    12 százalék szerint aki náthás, maradjon otthon,
    32 százalék utál mások előtt orrot fújni, 26 százalék ezért próbál elvonulni,
    6 százalék halkan szipog.
Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×