eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Napelempályázat: Ezekkel a hibákkal ne égesd meg magad!

Nem mindenki vehet részt a legfeljebb 2,9-11,3 millió forintos, napelem rendszerek telepítésére és fűtés-korszerűsítésre kiírt, mintegy 35 ezer háztartásnak ingyenpénzt juttató pályázaton, ami december 6-ától nyílik meg, megyénként fokozatosan.

Az már néhány kérdésből kideríthető, hogy jogosultak vagyunk-e a támogatásra, de ilyen esetben is még bürokratikus apróságok tucatjain is el lehet bukni az új napelemes, illetve fűtéskorszerűsítési pályázaton. Következzen a sok elemből álló feltételrendszer lényege, illetve buktatói.

Alaposan megváltoztak a jogosultsági feltételek a nemrégiben végleges szabályrendszerrel közzétett uniós lakossági napelemes pályázatban, mert a társadalmi egyeztetést követően kétfajta, plusz pontot érő feltételt is beépítettek, mégpedig a gyermekek számát és a földrajzi helyet. Ezáltal jelentősen erősödött a pályázat célzottsága, illetve szociális rászorultsági jellege – állítják az illetékesek. Ha a másik oldalról nézzük: a valóságban azt érték el, hogy sokan kiesnek a „kalapból”.

A tehetősebb városokban, községekben, a rendszerváltás után épült, jobb hőtechnikai tulajdonságokkal és korszerű nyílászárókkal rendelkező ingatlanok ugyanis jelentősen háttérbe szorultak az esélyeket illetően; holott ezen ingatlantulajdonosok várhatóan aktívabban fognak pályázni.

A lényegi pontok:

  • A pályázat több mint 200 milliárd forintból nyújt segítséget az átlagjövedelem alatt kereső háztartásoknak. (A tehetősebbek tehát könnyen kieshetnek már itt az első feltételnél, különösen, ha egy tulajdonos van, vagy egy házaspár a tulajdonos, de mindketten középosztálybeli, és bejelentett magas bérű állásban dolgoznak.)
  • A pályázaton a tervek szerint közel 35 000 háztartás veheti igénybe a napelemek telepítésére nyújtott támogatást, ebből 11 600 pedig fűtéskorszerűsítésben is részesülhet.
  • A 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást kizárólag lakóépületekre lehet igényelni. A támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt pedig bruttó 11,3 millió forint.
  • Ahogy említettük: a pályázatok elbírálása pontozásos rendszer alapján történik, ahol előnyben részesülnek a gyermeket nevelők, illetve azok a pályázók, akik fejlesztendő járásokban laknak.
  • Ahogy már említettük, a jelentkezés szigorú feltétele (és nem pontozási szempont), hogy az ingatlan tulajdonosa(i) 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot. Ebbe a gyermekeket, más egy háztartásban élő eltartottakat nem lehet beleszámolni, csak a tulajdoni lap szerinti tulajdonostársakat!
  • A pályázatok benyújtásához szükséges, előzetes kivitelezői megállapodások megkötése október végétől indul majd (ekkor lesz meg az akkreditált kivitelezői lista), a pályázatok beadására első körben december 6. és január 12. között lesz lehetőség régiónként eltérő időpontokban, és várhatóan 2022 februárjában kezdődhetnek meg a kivitelezések.
  • A felhívás további ütemeiben, 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is lehet pályázni napelemes rendszerek és korszerű fűtési rendszerek támogatására.
Solar panel on a red roof

Az ördög a további részletekben

De nézzük is a további apró, mégis lényegi részleteket:

  • Alapesetben a 2021. augusztus 31-i állapot számít a tulajdoni viszonyokat illetően, illetve az az állapot, amikor valaki benyújtja a pályázatát. (Kérdés, lehet-e, érdemes-e utóbb, csak a pályázat kedvéért tulajdonosokká tenni rokonokat, haszonélvezőket, de a válasz valószínűleg: nem.)
  • A pályázat célzottságát erősíti, hogy plusz pont jár azért, ha az adott ingatlanban 18. életévét be nem töltött személy(ek) (gyermek/ek) is be van(nak) jelentve (nincs gyermek: 1 pont, 1 gyermek: 2 pont, 2 gyermek: 3 pont, 3 vagy több gyermek:4 pont).
  • Ha egy helyszín a jogszabály alapján nem minősül kedvezményezett járásnak, akkor 1 pont jár, ha már kedvezményezett járásnak számít, akkor 2 pontot kap a pályázó, ha viszont fejlesztendő járásnak minősül (még nagyobb rászorultsági fok a térség adottságai alapján), akkor 3 pontot kap.
  • Kiderült az is, hogy garázsra, melléképület tetejére, lapos tetőre is telepíthető napelem, talajra azonban nem.
  • Az eredeti tervhez képest változott a komplex felújítás pontos célja is. Két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás: (1) Tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése, vagy (2) napelemes rendszer létesítése és fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia-tároló beépítése és nyílászáró cseréje.
  • Itt fontos változás, hogy ha a nyílászárók legalább fele (nyílászárók felületében kifejezve, amit az energetikai tanúsítvány tartalmaz) megfelel a hatályos jogszabályban foglalt követelményértékeknek, akkor nem nyújtható be a pályázat, ha azonban nem felel meg, akkor kötelező a nyílászárócsere. Amennyiben a nyílászárók több mint fele megfelel a követelményeknek, csak napelemre nyújtható be a pályázat.
  • Az egy pályázó által igényelhető vissza nem térítendő támogatás mértéke a pályázat által érintett ingatlan műszaki állapota és a megvalósításra kerülő műszaki kombináció mentén változik.
  • Nem nyújtható támogatás a pályázat benyújtásának időpontjában már meglévő napelemes rendszer bővítésére, cseréjére, korszerűsítésére (kivéve, ha fűtéskorszerűsítés az igénylés célja a támogatásban részesíthető kapacitáshatárig), vagy fűtéskorszerűsítés igénylése esetén hőszivattyú, vagy fűtőpanelek kapacitásnövelésére, korszerűbb típusra történő cseréjére.
  • Nem lehetséges továbbá már lecserélt fűtőpanelt nagyobb teljesítményűre cserélni, vagy már létesített napelem kapacitását növelni ennek a támogatásnak a keretében.
  • Nem nyújtható támogatás a hálózatra nem kapcsolódó, szigetüzemben működő napelemes rendszerek telepítésére, illetve talajra telepített napelemes rendszer kialakítása kapcsán.
  • A támogatható, maximálisan beépíthető névleges napelem kapacitás legfeljebb 5kW, de a második célnál van felfelé változás: 5 kWh-ról 14 kWh-ra megemelték napelemes rendszerhez kapcsolódó akkumulátoros tárolóegység tárolókapacitásának maximumát. A hőszivattyú teljesítményének felső korlátja 12 kW (levegő-levegő, vagy levegő-víz hőszivattyú beépítésével).

Ahogy az a fentiekből látható, a teljes pályázati anyag összeállítása, a megfelelő műszaki megoldás megtalálása bonyolult lehet. Ha valaki belevág, akkor maga vagy pályázati szakértő előzetesen alaposan nézze át a 68 oldalas felhívást, mert rengeteg a további részletszabály. Azt pedig, hogy a személyi feltételeket tekintve indulhatunk-e a pályázaton, ebből a rövid kérdőívből gyorsan megtudhatjuk.

Támogatott tartalom

A cikk megjelenését az ingatlantájoló.hu támogatta.

Címlapról ajánljuk
Farkastörvények uralkodnak Szlovákiában – nagy a tiltakozás

Farkastörvények uralkodnak Szlovákiában – nagy a tiltakozás

A szlovák természetvédők nem értenek egyet a farkasvadászatot engedélyező törvénymódosítással. A civil természetvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy néhány hónap alatt a farkaspopuláció csaknem negyedét is elveszítheti az ország, ami katasztrofális hatással lehet nemcsak a természetre, hanem a gazdálkodókra is.

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×