Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.64
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Nyitókép: Facebook/Utah Highway Patrol

Megoldódni látszik a fura fémoszlopok rejtélye

A világ több pontján bukkantak fel, majd tűntek el fémoszlopok az elmúlt hetekben.

November 18-án Utah állam egy sivatagos részén vadőrök találták meg az első, több mint három méter magas, rozsdamentes acél oszlopot, melyről senki nem tudta, hogy került oda. Az oszlop ahogy jött, úgy ment is, nem sokkal felbukkanása után eltűnt Utah-ból. Nem sokkal később Romániában is felbukkant egy hasonló oszlop, a napokban pedig a kaliforniai Atascaderóban egy harmadikat is találtak. Azóta már mindhárom oszlop eltűnt onnan, ahol találták őket.

A rejtélynek most lehet vége – írta a 24.hu. A The Most Famous Artist, azaz A Leghíresebb Művész néven tevékenykedő művészcsoport ugyanis meglebegtette: az oszlopokat ők készítették és állították fel, és egyébként meg is vásárolhatók (potom 45 ezer dollárért, vagyis nagyjából 13 millió forintnak megfelelő összegért).

A kollektíva alapítója, Matty Mo posztja („Érdekelne bárkit egy földönkívüli monolit?”) nyomán indult el ez a lehetséges megoldási lehetőség. Matty az Instagram-követőinek megerősítette, hogy ő és a csoportja volt az alkotó, de a rákérdező Mashable portálnak már se megerősíteni, se cáfoni nem akarta "a jogi hercehurca miatt".

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×