Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.68
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Velemér, 2012. július 21. A gótikus Szentháromság római katolikus templom freskókkal díszített szentélye: balra a keresztrefeszítés jelenete, a diadalívtől jobbra pedig egy Mettercia-ábrázolás díszíti a falat: szent Anna gyermeke, Szűz Mária kicsiny, de felnőttnek ábrázolt alakját tartja karjában, ő pedig a kis Jézust fogja.  MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Lelepleződnek a bűnösök – vétek lenne kihagyni

Néma szerzetesek, bűnösöket leleplező napfény, egy kenyérre kenhető hegy és Hűvösvölgy nevének megfejtése – útvonalajánlatok következnek hétvégi túrázóknak.

A kéktúrázóknak a Piliscsaba és Hűvösvölgy közötti útvonal teljesítése javasolt, a Zsíros-hegyen keresztül. Ez a magaslat onnan kapta a nevét, hogy az 1930-as években elindult erdőtelepítés előtt a kopár mészkősziklák messziről úgy néztek ki, mint egy jókora zsírtömb. Hűvösvölgy nevét pedig 1847-ben magyarították a német Im Kühlental kifejezésből.

Nagykovácsiban is kezdhetik a napot, onnan a Zajnát-tető, Perbál, a Nyakas-tető, Anyácsapuszta és a Kakuk-hegy leküzdésével juthatnak el Szomorra.

Ha egy kicsit eltávolodnának a fővárostól, akkor Putnokról induljanak el Kelemér, Gömörszőlős és Zádorfalva irányába, majd Aggtelek, Jósvafő, Derenk és a Szabó-pallagi erdészház érintésével megérkeznek a barlangjairól híres Bódvaszilasra.

A Vértesben Majkpusztán az egykori kamalduli remeték barokk épületcsoportjához kirándulhatnak el. A kamalduli a bencések szigorított rendje volt, a 11. században alapították. Tagjai a három év kolostori élet után visszavonultak a különálló remetelakokba, és minden munkát maguk végeztek, sőt, némasági fogadalmat is tettek. A ruhájuk miatt fehér bencéseknek is nevezeték őket.

Az Őrségben Velemér 1200-as években épült Szentháromság temploma lehet a gyalogtúra végcélja. Csodálatos freskói vannak. Az épületet úgy tájolták, hogy

a Nap a téli napforduló hajnalán a Madonna ölében látható gyermek Jézust, a nyári napforduló ideje alatt pedig a köpenye alatt megbújó bűnösöket világítja meg.

A Börzsönyben a Nagy-Koppány–Nagyirtáspuszta–Tolmácshegy, a Keszthelyi-hegységben pedig a Nagymező–Festetics-kilátó–Berzsenyi-kilátó–Büdöskút útvonal lehet jó választás. De nem okoz majd csalódást a Mecsekben a Melegmányi-völgy–Nagy-Mély-völgy és Kantavár, illetve a Kőszegi-hegységben a Kálvária–Óháztető–Hétforrás között vezető ösvény sem.

A Mátrában az Ilona-völgyet, a Bakonyban a Gaja-szurdokat nézzék meg.

Az időjárásra nem lesz panaszuk, feltéve, a visznek esőkabátot.

„Szombaton borongós, csapadékos időjárás várható, záporokkal, zivatarokkal, amelyek tartós, kiadós esővé szelídülhetnek. Vasárnap már szakadozni kezd a felhőzet, és gomolyfelhős–napos idő várható” – tájékoztatta az InfoRádiót Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Teljesítménytúrák is lesznek a hét végén gyaloglóknak, futóknak és kerékpárosoknak egyaránt. Most rendezik meg egyebek mellett a Cholnoky emléktúrát, a Molnárkát, a Bugybarangolást, a Hegymenetet, a Szigetet és a Szelidi-tó, illetve az Irány a Balaton! elnevezésű programokat. Ezekről a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján olvashatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történetében először átlépte a 3,5 milliárd eurót az Erste Group éves adózás utáni eredménye. Az év egészében 12%-os, csak a negyedik negyedévben 55%-os profitnövekedéssel sikerült új rekordokat elnérnie az osztrák bankcsoportnak. Alábbi grafikonjaink kiegyensúlyozott bővülésről árulkodnak, a hitelállomány például 6,4%-kal, a betétállomány 4,7%-kal bővült egy év alatt. Bár 100 euróból 62 eurót az osztrák és a cseh leánybank szállít továbbra is, euróban a magyar operáció nyeresége is emelkedett tavaly. A készpénzből finanszírozott, még nem konszolidált lengyel bankvásárlás miatt az idei osztalék mindössze 75 cent lesz a tavalyi 3 euró után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×