Infostart.hu
eur:
382.18
usd:
327.98
bux:
109206.15
2025. december 5. péntek Vilma
Épülő kerékpárút Sárvár és Rábasömjén között 2018. május 7-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Hidat kell építeni, hogy Győrt kerékpárút kösse össze a Balatonnal

Apró szakaszokból áll össze a teljes kép, a bringaút érinti Pannonhalmát és Zircet is.

Kerékpároshíd létesül Eplény mellett - írja a Veol.hu.

Jelenleg dózer dolgozik az egykori üzemanyagtartalék-raktárként funkcionált területen, de két hadügyi épületet meghagynak és fel is újítanak közösségi célokra, illetve szállásadás céljából, két kilométerre a sípályájáról is ismert településtől. Az Eplényig tartó szakaszt persze nem egyszerű megépíteni, mert át kell menni a 82-es úton, de a távlati tervek szerint akár el is lehet erről feledkezni, az Ámos-hegyi oldalon el lehet jutni egy hangulatos völgyön át a vasútállomásig, így megvalósulna a kapcsolat a Győr–Veszprém vasútvonallal.

A Veszprém–Eplény kerékpárút terve már 2014-ben felmerült mint közjóléti beruházás. Az előkészületek sok időbe teltek, s a TIG-telep megszerzésére is várni kellett. Ám tavaly felgyorsultak az események: Révész Máriusz, a kerékpáros turizmusért is felelős kormánybiztos 80 millió forintot "szerzett" rá az Agrármisztériumon keresztül, amihez az erdőgazdaság 40 milliót tett hozzá. Ebből valósult meg a rátóti hadiúttól a 2,6 méter szélességű, 4,5 kilométer hosszú, kétrétegű makadámszerkezetű út. Ebben a költségben a még hátralévő két kilométeres szakasz is benne van Eplényig.

A jövőben Győrtől Pannonhalmán, Zircen és Veszprémen át a Balatonig is el lehet majd jutni kerékpáron.

A veszprémi önkormányzat vállalta, hogy Gyulafirátót határában megépíti a 16 méter hosszú kerékpároshidat a hadiút felett. A tervek szerint egy év múlva kezdődne a híd kivitelezése, valamint a Gyulafirátóton és Kádártán átvezető út építése, ami csatlakozna a meglévő pályához. A teljes költség 906 millió forint, amit pályázaton nyert a város.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

A magyar gazdaság egyik nagy lehetősége, ha az egyetemeken és kutatóintézetekben születő tudományos eredményekre épülő innovatív technológiákat sikerrel viszik piacra deep tech vállalkozások. Ebben a műsorban kiderül, hogy mit takar ez az elnevezés és hogyan tudnak az élettudományi vagy AI-alapú fejlesztések áttörni a globális piacon. Szó volt arról is, hogy Magyarországon milyen oktatási és finanszírozási programok segítik a tudományos eredményekből kinövő technológiai cégeket, miért vonzza Magyarország a nemzetközi nagyvállalatok K+F központjait, milyen szerepe van az egyetemeknek ebben a folyamatban és miért fontos a KKV-k számára is, hogy innovatívvá váljanak. Vendégünk volt Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×